labdarúgás

2019.06.14. 20:53

A dombóvári Keczeli Krisztián lett a tavaszi szezon legjobbja

Keczeli Krisztián, a Dombóvár FC támadója lett a megyei I. osztályú focibajnokság tavaszi szezonjának legjobbja. A dombóváriak jó félszezont futottak, hiszen négyen is helyet kaptak az álomcsapatban.

Rónai Gábor

Fotó: Makovics Kornél

Hatszor került be a hétvége válogatottjába Keczeli Krisztián (borítóképünkön balra), a Dombóvár FC középpályása, támadója. Nála többször senki sem szerepelt a fordulók csapatában, így ő érdemelte ki a tavaszi szezon legjobb labdarúgójának járó elismerést. Keczeli az egész szezonban 23 meccsen kapott lehetőséget Kardos Ernőtől, a DFC játékos-edzőjétől, 18 gólt szerzett, négyszer kapott sárga lapot, egyszer pedig pirosat. Ötször duplázott, nyolc alkalommal pedig egy gólt szerzett. A találatait igazságosan elosztotta, hiszen ősszel és tavasszal is kilencszer zörgette meg a hálót.

„Nem kezdődött jól a szezonunk, Ernőnek sok fiatalt kellett beépítenie a csapatba, az első öt meccsünkön csak hat pontot szereztünk – mondta a 31 éves Keczeli Krisztián. – A tavaszunk szintén nem indult jól, hiszen a Kakasdtól otthon kaptunk egy komoly pofont (4–1-re nyertek a vendégek – a szerk.), ami talán kellett is, mert utána sorra nyertük a meccseket, zsinór­ban hatot húztunk be, közte a Bonyhád és a Tamási elleni rangadót. Sajnos a Szedres elleni hazai 1–1 és a teveli 3–0-s vereségünk végül az érmünkbe került, ezért csalódottak vagyunk. Különösen a tavalyi negyedik hely után, amikor végigvertük a mezőnyt, az utolsó két körben azonban nemcsak az arany, hanem az érem is kicsúszott a kezünkből. Hogy magammal elégedett vagyok-e? Ahhoz képest, hogy kihagytam jó pár meccset, szereztem tizennyolc gólt, ami nem rossz. Néhány azonban még így is maradt bennem... Köszönöm a csapattársaimnak, nélkülük ez nem jöhetett volna össze. Maradok a következő szezonra is, remélem, 15-20 góllal az új idényben már éremhez tudom majd segíteni a csapatot” – fogalmazott az ezt megelőző idényt 22 góllal záró Keczeli.

A válogatottba rajta kívül még három Dombóvár-játékos került be: a védelemben Szekeres Dániel és Fellai József, a középpályán pedig Balogh Szabolcs követelt helyet magának. Szekeres remek igazolásnak bizonyult, húsz meccsen játszott, s rendre a védelem (illetve a középpálya) egyik legjobbja volt. A korábban az NB I-ben is megfordult Fellai rutinjával és fejjátékával segített sokat – mindent elmond a teljesítményéről, hogy csak hétszer volt kezdő, s négy alkalommal így is bekerült a forduló válogatottjába. A 20 éves középpályás, Balogh Szabolcs húsz mérkőzésen kapott szerepet, ősszel egy, tavasszal öt gólt jegyzett, s ahogy teltek a fordulók, úgy épült be egyre jobban csapatába, s lett annak húzóembere.

A bajnoki aranyérmes Bonyhádból ketten kerültek be a tavasz csapatába. Völgyi Péter, a középpályásból (pontosabban szűrőből) lett belső védő igazi vezére volt a BVLC-nek, amely elsősorban stabil védekezésének köszönhetően tudott nyíltan és bátran támadni. Ebből a védekezésből vette ki a részét alaposan Völgyi, aki 27-szer kapott lehetőséget Köllő Rolandtól, s ezt védő létére 9 (!) góllal hálálta meg. Ő lett a mezőny harmadik legeredményesebb hátvédje, csak a tolnai Blatt Pál (10 gól) és a szedresi Erdélyi Péter (14 gól) előzte meg. A középpályán pedig az az Udvardi Dániel követelt helyet magának, aki a Kozármislenytől érkezett, s 21 meccsen 18 góllal segítette aranyhoz a csapatát.

Szintén két játékost ad a tavasz válogatottjába a várakozás alatt teljesítő Szedresi SE, amelynek kapusa, Farkas Máté már-már kibérelte magának az egyes posztot, hiszen ősszel is vele kezdődött a szezon csapatának összeállítása. A 24 éves fiatal egyetlen meccset sem mulasztott, és számos bravúrral járult hozzá csapata eredményeihez. A védelembe a mezőny egyik legjobb hátvédje, Erdélyi Péter került be, mint már fentebb írtuk, ő volt a leggólerősebb védő az egész osztályban a 27 bajnokin elért 14 találatával.

Egy-egy játékost adott a csapatba a bajnoki címvédő Tolna VFC, a Tamási 2009 FC és a Dunaföldvár FC. Előbbit a tavasszal jó formába lendülő Királyházi Bence képviseli, aki a kapusposztot kivéve mindenhol játszott, s 26 meccsen öt gólig jutott. Igaz, ő kapta az egész mezőnyben a legtöbb sárga lapot, többnyire reklamálásért. Ha le tud higgadni, az új szezonban még inkább hasznára lehet az ezüst­érmes Tolnának. A tamásiakat nem meglepő módon a még mindig csak 28 éves játékos-edző, Jammeh Haruna képviseli, aki Farkas Máté mellett a másik olyan futballista, aki ősszel is ott volt a csapatban. Mindent elmond a játékáról, hogy egymás után a harmadik szezonjában lett gólkirály, ezúttal 28 találattal végzett az élen. A földváriak nagyon sokat köszönhetnek a 23 éves Farsang Patriknak, aki 29 meccsen 24 gólt ért el, s lett bronzcipős – néggyel többet szerzett mint tavaly, amikor is hússzal zárt.

Az őszi csapat

Így állt össze az őszi szezon válogatottja Farkas Máté (Szedresi SE) – Orosz Ádám (Tamási 2009 FC), Kuti Kristóf (Szedresi SE), Hajdók Gábor (Dunaföldvár FC), Bodó József (Majosi SE) – Lizák Péter (Majosi SE), Calka Sebastian (Tolna VFC), Samuel Ellis Ato (Tamási 2009 FC) – Horváth Árpád (Dombóvár FC), Jammeh Haruna (Tamási 2009 FC), Pál Achilles (Tolna VFC).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!