cselgáncs

2019.07.12. 13:47

Pupp Rékától érmet várnak

Rónai Gábor

Budapest, 2017. augusztus 29. Pupp Réka (fehérben) és a belga Charline van Snick a budapesti cselgáncs-világbajnokság nõi 52 kilogrammos súlycsoportjának versenyében a Papp László Sportarénában 2017. augusztus 29-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A paksi Pupp Rékától is érmet vár a női kapitány a ma kezdődő budapesti Grand Prix-versenyen. Toncs Péter szerint az ASE 52 kilós súlycsoportban induló versenyzője mellett Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya) és Karakas Hedvig (Honvéd-Kipex) érhet oda a dobogóra.

„Persze, elképzelhető, hogy ilyen erős mezőnyben egy kicsit nagy vállalás ez a két érem…” – fogalmazott.

A férfiaknál nem ilyen nagyok a várakozások, Pánczél Gábor szerint most nem annyira erős a válogatottunk, hogy igazán komoly reményekkel várjuk a világbajnokságot, de a felkészülés során mindent megtettek azért, hogy ennek ellenére sikeresen szerepeljenek.

„Egy éremnek és egy pontszerző helyezésnek azért örülnék, de természetesen ilyenkor, hazai pályán, sok szurkoló előtt benne van a pakliban, hogy meglepetés eredmények születnek” – mondta.

A férficsapatban a 100 kilogrammos Cirjenics Miklós képviseli a paksi színeket, mi azért a kapitánnyal ellentétben azt reméljük, hogy sikerül odaérnie a végelszámolásnál a dobogó közelébe.

Az olimpiai kvalifikációs sorozat magyarországi eseményén részvételi rekord születhet: ha minden jelentkező mérlegelni is fog, akkor 88 ország 654 dzsúdósa léphet tatamira! A sportág történetében még sohasem vettek részt ilyen sokan Grand Prix-viadalon. A magyarországi rekord – egyben az IJF World Judo Tour történetének GP-csúcsa – 86 ország 573 indulója volt 2018-ból. A valós részvételi lészám a csütörtök délutáni sorsoláson válik bizonyossá.

A háromnapos Budapest Judo Grand Prix ma 9.30-kor rajtolt, az érmes mérkőzéseket mindhárom napon 17 órától élőben közvetíti a Sport Televízió.

A GP után a kínai és a mongol csapat is itt marad, velük közös edzéseken vehet részt nemzeti csapatunk a hónap végi zágrábi Grand Prix előtt.

Az idei év legfontosabb eseményét, a vb-t Tokió rendezi augusztusban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!