kosárlabda

2019.09.03. 21:13

Lóránt Péter szerint jó leckét kapott az ASE a szolnokiaktól

Rónai Gábor

Lóránt Péter (balra) szerint van hová fejlődniük

Fotó: Makovics Kornél

Foghíjas csapattal állt fel, s simán ki is kapott a Szolnoki Olajbányásztól (65–95) a tegnap esti, Kunszentmártonban játszott felkészülési mérkőzésén az Atomerőmű SE NB I-es férficsapata.

Dzunics Braniszlav együtteséből hiányzott a kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódó Eilingsfeld János, Horváth Kristóf, Shannon Evans és a korábbi NBA-játékos, Cleanthony Early is. Az Olaj pedig van annyira jó csapat, hogy szinte teljes csapattal felállva ezt kihasználja.

Lóránt Péter (balra) szerint van hová fejlődniük Fotó: Makovics Kornél

„Látszott, hogy a szolnokiak valamilyen szinten előrébb járnak a csapatépítésben – nyilatkozta Lóránt Péter az ASE honlapjának. – Hasonló fizikális játékot várok majd magunktól is. Nálunk volt több hiányzó játékos, ami egyértelműen nagyban meghatározta a mérkőzés kimenetelét, hiszen amíg nem volt szükség nagy rotálásra, addig abszolút partiban voltunk a teljes kerettel kiálló Olajjal. Természetesen ez semmit nem von le az érdemükből, úgy gondolom, hogy egy nagyon jó leckét kaptunk a mai estén, sok mindenen kell javítanunk, hosszú még a szezon” – tette hozzá a center.

Felkészülési mérkőzés

Szolnoki Olaj KK–Atomerőmű SE 95–65 (25–21, 23–12, 29–16, 18–16)

Szolnok: Smith 11/3, Rudner 16/12, Jones 18/6, Juhos 2, Morant 8. Csere: Krisztics 11/3, Kovács P. 5/3, Tóth N. 4, Frank 2, Tucker 12/3, Pallai 4/3, Taiwo 2.

ASE: Kovács Á. 8/6, Harris 16/6, Coleman 13/3, Lóránt 9, Porter 10. Csere: Kis R. 9, Szalai, Kalmár, Valerio Bodon.

Az Atomerőmű SE pénteken és szombaton a kaposvári Orosz László-emléktornán vesz részt. Az első meccsén, pénteken 15.30 órától a Pécsi VSK-Veoliával mérkőzik. A másik összecsapást a házigazda Kaposvári KK és a Naturtex-SZTE Szedeák gárdája vívja 18 órától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!