kosárlabda

2019.12.09. 19:56

Irányítók nélkül most is a tisztes helytállás jutott

Nem jött össze a Knipl Kft. Bonyhádi KSE számára a bravúr, amely mindkét irányítóját nélkülözve 93–74-re alulmaradt hazai pályán a listavezető Pécsi NKA ellen.

Berg Sándor

Fotó: Máté Réka

Ezúttal sem tudott a legerősebb csapatával kiállni a Bonyhád, amelyből Papp Péter és Pupp Bence sem állhatott Morgen Frigyes rendelkezésére a listavezető pécsi akadémisták ellen. Kettejük hiánya nagyban befolyásolta a völgységiek támadójátékát, ennek ellenére sokáig tartani tudták a tíz pont körüli különbséget.

Az első félidei tizenkét pontos hátrány a harmadik negyed hajrájában egy 12–2-es szériával hétre csökkent, de a záró felvonást jobban kezdő baranyaiak megrázták magukat, a BKSE-nek ismét elfogyott az ereje, így esélye sem volt a bravúrra.

A statisztikai mutatókban is pécsi fölény mutatkozik, a lepattanókat 43–26, a gólpasszokat 23–19 arányban nyerték a baranyaiak.

A völgységieknél Baki Sándor nyújtotta a legjobb teljesítményt, 18 pontjával, 4 lepattanójával és 3 gólpasszával 23-as IBM-pontot jegyzett, míg a legtöbb lepattanót, szám szerint hatot Somogyfoki Szabolcs szedett le.

NB I/B, Zöld csoport, a 14. fordulóban Knipl Kft. Bonyhádi KSE–Pécsi NKA 74–93 (17–24, 15–20, 29–24, 13–25). Bonyhád, v.: Horváth A., Esztergályos R., Benedek Z.

Bonyhádi KSE: Maskaljevic 6, Gébert 8, BAKI S. 18, TÖMÖSVÁRY 17/3, Dorogi 1. Csere: Csobán 9/9, Rutkai 7, Somogyfoki Sz. 5/3, Ugrinics 3. A Pécs legjobb dobói: Meleg G. 29/9, Roszics 20/15, Dobrijevics 15.

„Mindkét irányítónk hiányzott erről a mérkőzésről, így nagyon nehéz volt szervezni a támadójátékot. Erőnlétben megnyilvánult hamar a különbség a két csapat között, az első félidőben rengeteg támadólepattanót engedtünk a pécsi csapatnak. Reméljük, hogy felgyógyulnak a sérültjeink, betegeink, és tudunk javítani a jövőben. Gratulálok a Rátgéber Akadémiának, öröm volt látni a tehetséges magyar fiatalok játékát” – nyilatkozta a mérkőzés után Morgen Frigyes, a bonyhádiak edzője.

A hiányzóknak lesz idejük felépülni, legközelebb ugyanis majd csak december 20-án, a SMAFC otthonában lépnek pályára a bonyhádiak, ami az idei utolsó meccsük lesz.

NB I/B, a Zöld csoport állása

1. Pécsi NKA 13 11 2 1061–892 0,92

2. Újpest 12 9 3 950–809 0,88

3. Cegléd 12 9 3 975–839 0,88

4. Óbuda 12 7 5 890–896 0,79

5. Pápa 12 7 5 861–821 0,79

6. SMAFC 12 7 5 894–894 0,79

7. Kecskemét 12 7 5 931–874 0,79

8. Győr 13 6 7 1036–1042 0,73

9. Szolnok U23 11 5 6 728–743 0,73

10. DEAC U23 11 5 6 689–789 0,73

11. Tiszaújváros 12 4 8 881–937 0,67

12. Vásárhely 12 4 8 900–962 0,67

13. Bonyhád 13 4 9 1013–1073 0,65

14. Békés 11 3 8 864–956 0,64

15. Eger 12 2 10 847–993 0,58

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!