2020.05.27. 12:09
Visszahúzta a szíve az Atomerőmű SE-hez Gulyás Milánt
Idősebb és tapasztaltabb is lett Gulyás Milán, aki szeretne alapemberré válni a következő idénytől az Atomerőmű SE NB I-es együttesében.
Forrás: Molnár Gyula
– Otthon, édes otthon?
– Már hazahúzott a szívem, boldog vagyok, hogy az új idénytől ismét az ASE-ban játszhatok – felelte lapunknak a 22 éves Gulyás Milán, aki kétéves zalaegerszegi kitérő után ölti ismét magára a piros-kék szerelést.
– Jobb játékosként tért haza?
– Egy nagy múltú együttesben játszhattam, viszonylag sok lehetőséget kaptam, és úgy gondolom, hogy élni is tudtam vele. Sok mindenben fejlődtem, hiszem, hogy hasznára tudok lenni nevelőegyesületemnek.
– Hogy került a Zetéhez?
– Bencze Tamás, a csapat akkori vezetőedzője csábított Egerszegre. Megérte belevágni a kalandba, mert bízott bennem. Jó időszak volt a karrieremben ez, egy igazi sportvárosban játszhattam, ahol komoly tradíciói vannak a kosárlabdának. Rengeteg emlékezetes meccsen szerepelhettem, sosem felejtem el az arrafelé nagy presztízsű Falco vagy Körmend elleni telt házas rangadókat.
– Pakson is komoly tradíciói vannak a kosárlabdának, éppen egy Gulyásnak is köszönhetően. Nehéz az édesapja elvárásainak megfelelni?
– Igazából nem neki, hanem magamnak akarok megfelelni. Persze sokszor leülünk beszélgetni a kosárlabdáról, ki is kérem a tanácsait, de nem szól bele a karrierembe. Örül neki, hogy hazatértem, mert így közel lehetek hozzájuk, meg aztán egy ASE-meccsre kényelmesebb kimenni, mint elutazni Egerszegre.
– Amikor elment Paksról, perememberként elvétve kapott szerepet, most mit remél?
– Azt remélem, hogy meghatározó játékossá tudok válni. Nyolc-kilencéves koromban kezdtem kosarazni a klubban, azóta erről álmodom. Azért is dolgozom keményen, minden nap kondicionális és labdás edzéseket végzek az ASE-csarnokban. Korábban egy barátom segített, most már a másodedzőnk, Jan Pavlik irányításával készülök.
– Az új idényben az új szabály szerint egy 23 év alatti kosarasnak egy félidőt a pályán kell töltenie. Mintha ezt a szabályt önre szabták volna.
– Nem ebben gondolkodom, nem csak abban a húsz percben akarok ott lenni a pályán. Dzunics Braniszlav szerette volna, hogy hazaigazoljak, remélem, hogy megkapom tőle is a lehetőséget a bizonyításra. Igyekszem élni vele.
– A játékostársaknak nem kell bemutatkoznia.
– Lóránt Péter kivételével mindenkivel játszottam, pedig amióta elmentem, kicserélődött a keret. Bármilyen furcsa, a két évvel ezelőtti csapatból csak Eilingsfeld János, valamint Pajor Dávid és Szalai Milán maradt hírmondónak.