labdarúgás

2020.06.27. 07:00

Pont kell a Paksi FC-nek az NB I.-ben maradáshoz

Sorsdöntő mérkőzést játszik ma Debrecenben a Paksi FC, amelynek pontot kell szereznie a Nagyerdei Stadionban, hogy saját erőből hosszabbítsa meg élvonalbeli tagságát.

Berg Sándor

Paks 20200624 Labdarúgás 2020 NBI NB1 OTP Bank Liga Paks Diósgyõr DVTK Fotó Tumbász Hédi Nemzeti Sport csapat öröm Gévay Zsolt

Forrás: MW

Fotó: Tumbász Hédi

Elő a számológépekkel! Szerdán újabb fontos három pontot szerzett a Paks azzal, hogy hazai pályán 4–2-re legyőzte a Diósgyőrt, ezzel azonban csak egy csatát nyert meg a kiesés ellen vívott harcban, a háborút még nem. Azért nem, mert a találkozót megelőző mérkőzésen a Debrecen egy vitatható, 90. percben szerzett találattal győzni tudott Mezőkövesden, azaz matematikailag még az atomvárosiak is búcsúzhatnak ma az NB I.-ből.

Hogy ne így történjen, s a 2006-os feljutás óta zsinórban tizenötödik szezonját kezdhesse meg saját erőből a legmagasabb osztályban a Paksi FC, ahhoz legalább egy pontot kell szereznie a Nagyerdei Stadionban. Ez korántsem lesz könnyű, hiszen a Loki is az életben maradásért küzd, a húszezer férőhelyes arénában a fél ház szinte garantált, ráadásul ezen a találkozón búcsúzik el a profi labdarúgástól a csapat kapitánya, Tőzsér Dániel. Nem kell ecsetelni, e két dolog miként fog hatni a szurkolókra és játékosokra egyaránt.

A két együttes eddig tizenhat alkalommal találkozott úgy, hogy a DVSC volt a pályaválasztó, s mindössze ötször született olyan eredmény (három döntetlen mellett két paksi siker), ami a zöld-fehérek biztos bennmaradását jelentené. Ilyenre legutóbb 2017 márciusában volt példa, akkor Haraszti Zsolt, Kulcsár Dávid és Bartha László találataira csak Tőzsér Dániel tudott válaszolni. Valamennyien pályára léphetnek ma, viszont hiányozni fog a hazaiaktól Varga Kevin és Bódi Ádám, a két támadó elvesztése (mindketten eltiltásukat töltik majd) komoly érvágás lesz Kondás Elemér csapata számára. A paksi védőkre nélkülük sem vár könnyű kilencven perc, mert a házi góllövőlistát vezető Szécsi Márkra, Babatunde Adenijire, valamint a szintén nigériai Haruna Garbára így is számíthat a hajdúsági szakember.

Vereség esetén sincsen minden veszve, ez esetben azonban már a Diósgyőr–Kisvárda és az Újpest–Kaposvár mérkőzést is figyelni kell (mindhárom találkozó egy időben kezdődik). Az élvonalban maradnak az atomvárosiak akkor is, ha az északi rangadón – az őszi találkozóhoz hasonlóan (3–1) – a Kisvárda nem szerez pontot a DVTK ellen, vagy az Újpest akkora különbséggel kap ki a Kaposvártól, hogy a Paksnak – veresége esetén is – jobb lesz a gólkülönbsége, mint a fővárosiaké. Az egyaránt 40 ponttal és tizenegy győzelemmel álló Újpest és Paks között jelenleg a gólkülönbség dönt, ebben kettővel állnak jobban a lilák.

„Ha az újraindulás óta lejátszott mérkőzéseket tekintjük, kifejezetten előkelő helyen vagyunk, ebből kiindulva mindenkinek maximális önbizalommal kell nekimennie az utolsó mérkőzésnek. Persze biztosan sokan lesznek, akik majd nem nekünk szurkolnak, mi viszont ebből fogunk erőt meríteni. Ahogy a Diósgyőr, úgy a Debrecen ellen sem kell külön motiválni senkit, ebben is biztos vagyok. Felkészülünk, odaállunk, beleállunk az összecsapásba, aztán úgy fogjuk kilencven perc után elhagyni a pályát, hogy elértük a célunkat!” – bizakodott Gévay Zsolt, a paksiak védője.

OTP Bank Liga, 33. forduló

Debreceni VSC–Paksi FC

Debrecen, Nagyerdei stadion, szombat, 17.30 óra

Játékvezető: Berke Balázs (Buzás B., Georgiou T. – Farkas Á., Pintér Cs.)

Debrecen: 1 Nagy S. – 2 Kinyik, 3 Szatmári Cs., 5 Pávkovics, 11 Ferenczi J. – 65 Kundrák, 29 Kusnyír, 8 Tőzsér, 19 Habovda – 88 Szécsi, 99 Garba. Vezetőedző: Kondás Elemér

Paks: 31 Rácz G. – 11 Osváth, 6 Szélpál, 5 Gévay, 32 Kelemen D., 30 Szabó J. – 22 Windecker, 18 Balogh B., 8 Kecskés T., 42 Könyves – 13 Böde. Vezetőedző: Osztermájer Gábor.

A nevek előtt a játékosok mezszámát tüntettük fel.

Pont kerül a mondat végére

A kiesés mellett a bronzéremért is nagy csata lesz a Puskás Akadémia és a Mezőkövesd között. A matyóföldiek abban az esetben szerzik meg az Európa-liga-selejtezőt érő harmadik helyet, ha több pontot szereznek a Ferencváros otthonában, mint a felcsútiak saját közönségük előtt a Bp. Honvéd ellen. Az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójának teljes programja IDE kattintva böngészhető.

Az NB I. állása

1. Ferencváros 32 22 7 3 57–24 73

2. Fehérvár 32 18 8 6 55–28 62

3. Puskás Akad. 32 13 12 7 50–40 51

4. Mezőkövesd 32 14 8 10 42–30 50

5. Bp. Honvéd 32 12 8 12 35–42 44

6. Zalaegerszeg 32 11 9 12 50–43 42

7. Diósgyőr 32 12 5 15 40–50 41

8. Újpest 32 11 7 14 40–45 40

9. Paksi FC 32 11 7 14 45–52 40

10. Kisvárda 32 11 6 15 40–43 39

11. Debrecen 32 11 5 16 47–56 38

12. Kaposvár 32 4 2 26 27–75 14

Borítókép: Gévay Zsolt (elöl) és a paksiak szombaton is szeretnének ünnepelni

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!