cselgáncs

2020.12.22. 06:00

Újabb válogatott cselgáncsozók kinevelése a Gemenc JK célja

A Sárosdi Pincében tartotta évértékelő rendezvényét a Gemenc Judo Klub. Szepesi József vezetőedzővel beszélgettünk az egyesület múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Berg Sándor

Fotó: Makovics Kornél

Sportszakmailag elégedetten tekinthet vissza a 2020-as esztendőre?

– Felemásra értékelném az évet, hiszen a pandémia miatt több korosztályban is elmaradtak az országos magyar bajnokságok, emiatt sok ponttól estünk el. Igaz, hogy ezzel a többi klub is így van, de most kiváló utánpótlást tudunk felmutatni, akik így verseny és sikerélmény nélkül maradtak – nyilatkozta lapunknak Szepesi József, a Gemenc Judo Klub ügyvezetője, vezetőedzője. – Azért szép emlékek így is akadtak, a három diákkorcsoportban összesen nyolc érmes és további négy pontszerző, serdülőknél egy dobogós és további két pontszerző helyezést szereztünk.

Ha a pontszámokat nézzük, az egyesületi rangsorban az ötvenhetedik helyen zárt a Gemenc JK. Ez a realitás?

– Az tudni kell, hogy a pontszámításba a tízéveseket jelentő diák C-től a felnőtt korosztályig tíz korcsoport eredményei számítanak bele. Míg a legfiatalabbaknál egy országos bajnoki cím hét, addig a felnőtteknél ugyanez száztizenkettő pontot ér, ami máris árnyalja a rangsort. Mi nagyrészt, néhány kivételtől eltekintve, diák- és serdülőkorú gyerekekkel foglalkozunk, így nehéz a nagy klubok közé beverekedni magunkat. A szövetség emiatt hozta létre a Sport XXI. Utánpótlás-nevelési Programot. A 2012-ben létrejött rendszerben mindig az elmúlt négy év eredményeit veszik figyelembe. Klubunk kezdetben a dobogó környékén volt, 2019-ben a huszonhatodik, idén a 17., de jövőre az ebben az évben gyűjtött pontok miatt ennél öt-hat hellyel előrébb fogunk lépni.

Mi történt abban a néhány évben?

– El kell ismernünk, hogy ültünk a babérjainkon. A 2013-as ifjúsági világbajnokságon nyolc súlycsoportban négy indulót is mi adtunk a magyar válogatottnak, közülük ketten helyezést is elértek. Egy évvel később Sárecz Márton a nyári ifjúsági olimpiára is kijutott. Jelenleg az utánpótlás-nevelésre helyezzük a hangsúlyt, s ott tartunk, hogy az elmúlt években bekerültünk a Sport XXI. által támogatott klubok, a szűk elit közé. Bízunk benne, hogy a sok munka a jövőben is meghozza gyümölcsét, és sikerül újra eljutni arra a szintre, amin hat-hét évvel ezelőtt voltunk. Ennek viszont csak az egyik része a befektetett munka...

Szepesi József szerint amit lehetett, azt kihozták az idei évből a Gemenc JK-nál Fotók: Makovics Kornél

Mi a másik?

– Ami a háborúhoz is kell: pénz, pénz és pénz. A klub költségvetése hozzávetőlegesen hárommillió forint, amiből egymilliót az önkormányzattól kapunk, pedig kiemelt sportág vagyunk. A fennmaradó összeg támogatóktól, illetve tagdíjakból áll össze. Azt gondolom, hogy a több mint százfős létszámmal elégedettek lehetünk, közülük harmincnyolcan versenyszerűen sportolnak. Bízunk benne, hogy mire a most ígéretes jövő előtt álló fiatalok felnőnek, meglesz az a biztos háttere a klubnak, hogy meg is tartsuk őket. Jelenleg nincs, s ez nem csak ránk igaz, mert be kell vallani, Szekszárdnak nincsen élsportmegtartó ereje. Persze kivételes klub, klubok mindig vannak.

Álmodjunk egy nagyot, és hosszú távon megsokszorozódik a költségvetésük. Kikre lesz érdemes odafigyelni?

– A serdülőknél Hilbert József idén is hozta a tőle elvárt pontokat, s ha nincs a csuklótörése, Sárosdi Ákos is országos bajnok lehetett volna. A diákkorcsoportban Pető Léna ob-aranyat szerzett, míg testvére, Levente harmadik lett. Az ifjúságiaknál Vaskó Kamillától várhatjuk a dobogós helyezéseket. Ha minden jól megy, jövőre az edzői stáb is bővül, ráadásul nem is akármilyen nevekkel. Sárecz Márton felsőfokú tanulmányai mellett elvégezte az edzői főiskolát is, s bejelentkezett hozzánk, aminek mi nagyon örülünk. Mellette az a Friedrich Gábor is beszáll mellénk, aki Kovács Antal ellenfele volt az 1992-es olimpiai kvalifikációban. Ha a sérülés nem jön közbe, akár ő is kijuthatott volna Barcelonába. Egyébként Gábor fia is hozzánk jár, az idei ob-n hetedik helyezést ért el a legkisebbek között.

A járványhelyzet miatt kis csoportokban tartotta meg évértékelőjét a szekszárdi klub

A még sikeresebb jövő felé vezető úton az elképzelések már megvannak, csak meg kell valósítani őket.

– A rövid távú cél mindenképpen az, hogy minél eredményesebben szerepeljünk az utánpótlástornákon. Szerencsére ehhez az idén átadott, minden igényt kielégítő, 21. századi edzőtermünk és a versenyzőink megvannak. Nagy nemzetközi tornák ifjúsági korosztálytól vannak, de ezek költsége is magas. Hosszú távú tervünk éppen ezért az, hogy egy tőkeerős szponzort találjunk, akinek támogatásával újabb Sárecz, Mátics, Ács, Berlinger kvalitású versenyzőket tudjunk kinevelni.

Borítókép: Az idén megújult edzőteremben 21. századi körülmények várják a cselgáncsozókat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!