Női kosárlabda NB I

2021.03.06. 09:45

Az Újbuda ellen zárja az alapszakaszt a KSC

Alapszakaszbeli utolsó meccsét játssza az Atomerőmű KSC Szekszárd ma este a női NB I.-ben: Djokics Zseljko gárdája az ELTE BEAC Újbudát fogadja két nappal azután, hogy szintén hazai pályán megmérkőzött a PINKK-Pécsi 424-gyel.

T. N.

A csütörtöki meccset egy kicsit nyögvenyelősen húzta be a KSC, igaz, a második félidőben már jól működtek a játékkapcsolatok, s ekkor már érezni lehetett a minőségi különbséget a felek között. Mégis egy kicsit meglepő volt, hogy csak 14 ponttal tudtak győzni Studer Ágnesék (85–71), azok után, hogy az előző összecsapásukat 114–66-ra nyerték.

„Az első játékrészben nagyon elnagyoltan kezdtünk, de később megtaláltuk a ritmusunkat, és a védekezésünk is megfelelő nyomás alá helyezte az ellenfelet. Örülök a magabiztos győzelemnek, természetesen mindig van mit javítani; ezt is fogjuk tenni, a EuroCup-felkészülésünk hajrájában vagyunk, és ott a legjobb formánkat kell majd hoznunk” – mondta Erica McCall, a szekszárdiak centere, aki 12 ponttal, 8 lepattanóval és 4 kiharcolt faulttal zárt.

Ahogy McCall mondta, az ELTE elleni bajnokit (idegenben 92–79-re nyert a Szekszárd) már az Európa Kupára való ráhangolódásra használja majd a KSC, amelynek nélkülöznie kell a talpszalag-szakadást szenvedő Szabó Fannit.

Tippmix Női NB I., a 21. fordulóban.

Atomerőmű KSC Szekszárd–ELTE BEAC Újbuda.

Szekszárd, városi sportcsarnok, szombat, 18 óra. Vezeti: Söjtöry Tamás Ferenc, Hervay Tibor, Makrai Márton.

A találkozó zárt kapus, az összecsapást az internetes mindiGO televízión lehet élőben követni.

Tippmix Női NB I., az állás

1.

Sopron

20

20

0

1762–1117

1,00

2.

Győr

20

17

3

1629–1387

0,93

3.

Szekszárd

21

17

4

1751–1457

0,90

4.

Diósgyőr

21

13

8

1660–1517

0,81

5.

Csata

20

12

8

1518–1440

0,80

6.

PEAC-Pécs

20

10

10

1351–1330

0,75

7.

TFSE-MTK

20

9

11

1531–1505

0,73

8.

Vasas

20

9

11

1420–1516

0,73

9.

Cegléd

20

8

12

1397–1408

0,70

10.

ELTE BEAC

20

4

16

1415–1624

0,60

11.

PINKK-Pécs

21

3

18

1376–1728

0,57

12.

ZTE

21

0

21

1206–1987

0,50

 

Borítóképünk: Erica McCall azt mondja, már az EK-ra hangolnak

Ezek is érdekelhetik