asztalitenisz

2021.07.17. 08:58

Veszélyben a szekszárdi asztaliteniszklub jövője

Bajban van a szekszárdi pingpongklub, ha nem sikerül rövid időn belül tőkeerős támogatót találni, akkor nem tudnak benevezni az Extraligába. Márpedig ez az utánpótlás-nevelés szempontjából nagyon fontos lenne.

Rónai Gábor

Fotó: MW

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb hazai egyesülete a Szekszárd AC. A megyeszékhely klubja négyszer volt egymás után bajnok az Extraligában, de érmek sorát nyerte a Klubcsapatok Szuperligájában és a Bajnokok Ligájában is. Amíg dr. Varga József volt az elnök, minden sínen volt, olyan klasszisok játszottak itt, mint a svéd-kínai Li Fen, az orosz Polina Mihajlova, vagy a tajvani Cseng-i Csing. Utóbbi hetedik helyen állt a világranglistán, amikor a SZAC-nál püfölte a labdát.

Az elnök, a főtámogató távozásával jött a visszaesés, két éve el sem indult a bajnokságokban a SZAC, amely Sáth Sándor szakmai igazgató újbóli szerepvállalásával a legutóbbi szezonban újra életjeleket mutatott: nevezett az Extraligába, ahol remek teljesítményt nyújtva, a jóval kecseg­tetőbb anyagi helyzetben lévő Budaörs és Erdért mögött a harmadik helyen, bronzérmesként zárt.

A sikereknek köszönhetően újfent egyre több kisgyerek jelentkezett, hogy versenyszerűen játszana a SZAC-ban, s az első csapat játékosai is kapósak lettek. A két vajdasági tehetséget, Aneta Maksutit és Ivana Vejnovicsot sem tudta megtartani a SZAC, egy teljesen új csapatot kell most felépíteni Szekszárdon.

Ehhez azonban pénz kell, márpedig az most nincs. Sáth Sándor szakmai igazgató azt mondja, az utolsó utáni pillanatokban vannak, augusztus elejéig nevezni kell az Extraligába, és az alacsonyabb osztályú bajnokságokba is.

Lennének kiszemeltek, akik örömmel jönnének játszani a SZAC-hoz, és szükség is lenne rájuk, hiszen a gyerekeknek kellenek a példaképek, de a szakmai stáb így nem mer tervezni. Sáth Sándor azt mondja, az utóbbi években a jó eredményeknek köszönhetően nagyon magas polcra tették fel a szekszárdi asztaliteniszt, a szponzorok mégsem tolonganak, ami őt nagyon elszomorítja. Ígéretek vannak, de azokkal tele van a padlás – ahogy a közmondás is tartja.

Pedig mint fogalmaz, a csapatsportágakra áldozott támogatások töredékéből már olyan kirakatcsapatot tudna csinálni, ami megint hosszú évekig ott lehetne a topon, s ha biztosítva lenne a nyugodt szakmai munkához szükséges háttér, akkor a játékhoz kedvet kapó fiatalokból nem is olyan sok év alatt akár kinőhetne újfent egy-egy olyan klasszis, mint amilyen annak idején Tolnán Bátorfi Csilla vagy Bolvári Katalin volt...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!