Női kosárlabda NB I

2021.11.20. 08:00

Keményen dolgoztak a válogatottszünet alatt

T. N.

202110 Szekszárd Euroliga női kosárlabda mérkőzés A-csoport alapszakasz 2. forduló ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – BLMA Fotó: Mártonfai Dénes MD Tolnai Népújság Képen: HALEY PETERS (7) Mányoky Réka (11) ANA MARIA FILIP (11)

Fotó: Mártonfai Dénes

A válogatott Európa-bajnoki selejtezőit követően folytatódik az NB I.-es női bajnokság. Az Atomerőmű KSC Szekszárd a VBW CEKK Cegléd vendégeként, Albertirsán szeretné megőrizni eddigi százszázalékos mérlegét.

– Nehéz mérkőzésre számítok – mondta Mányoky Réka, aki egye inkább kezdi felvenni a ritmust, így mind több lehetőséget kap a bizonyításra Djokics Zseljko vezetőedzőtől. – Idegenben amúgy is mindig nehezebb a dolgunk, mert nincs mögöttünk a fantasztikus szurkolótáborunk, de szeretnénk megőrizni veretlenségünket. Nem tudtunk teljes csapattal edzeni, négyen is a válogatottban szerepeltek, de mindent meg fogunk tenni a győzelemért. Remélem, hogy sokan elkísérnek bennünket, mert szükségünk lesz a támogatásukra – tette hozzá.

Bálint Réka csapatkapitány arról beszélt, hogy keményen megdolgoztatta őket a szakmai stáb.

– Legutóbb az orosz Jekatyerinburg elleni Euroliga-mérkőzésen léptünk pályára, aztán jött egy hosszabb szünet, ami mentálisan nagyon jót tett mindenkinek – fogalmazott a KSC bedobója. – Aztán keményen belecsaptunk a munkába, nem voltunk nagy létszámmal, de annál keményebben dolgoztunk. Az egyéni képzés mellett az erőnlét javításán volt a hangsúly, Iszidora Vasziljevics a konditeremben, Djokics Zseljko és Horváth Zsófia a sportcsarnok parkettjén dolgoztatott meg bennünket. Készen állunk a bajnokság folytatására – tette hozzá Bálint Réka.

Női NB I., a 8. fordulóban.

VBW CEKK Cegléd–Atomerőmű KSC Szekszárd

Albertirsa Újcsarnok. Szombat, 18 óra. Vezeti: Kapitány Gellért, Praksch Péter Árpád, Fodor Attila.

Fontos! A találkozóra csak védettségi kártya és személyi igazolvány együttes felmutatásával lehet jegyet váltani, és a szurkolóknak a csarnok egész területén a védőmaszk használata kötelező.

Női NB I., az állás

1.

Sopron

8

8

0

656–423

1.00

2.

Szekszárd

7

7

0

604–436

1.00

3.

PEAC

7

6

1

535–473

0.93

4.

Csata

7

5

2

518–439

0.86

5.

Diósgyőr

7

4

3

553–493

0.79

6.

Győr

7

4

3

504–484

0.79

7.

ELTE-BEAC

7

3

4

433–493

0.71

8.

TFSE-MTK

7

2

5

423–504

0.64

9.

Cegléd

7

3

4

393–459

0.64

10.

Vasas

7

1

6

422–489

0.57

11.

PINKK Pécs

7

0

7

413–572

0.50

12.

BKG Príma

8

0

8

469–658

0.50

Borítóképünkön: Mányoky Réka egyre több lehetőséghez jut a KSC-ben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!