Labdarúgás

2022.02.25. 14:03

Először triplázott a szekszárdi Wirth Dániel

Olyat tett Wirth Dániel egy hete az NB III-as bajnokságban, amit korábban még nem.

R. G.

Wirth Dánielt nem tudták megfékezni a Honvéd védői (Fotó: Mártonfai D.)

A Szekszárdi UFC támadója három gólt szerzett a Bp. Honvéd MFA II elleni összecsapáson, kulcsszerepet vállalva a sárga-feketék 4–3-as győzelméből. 

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült három gólt szereznem, ez az első mesterhármas pályafutásom során – mondta lapunknak Wirth Dániel. – Korábban sosem sikerült tripláznom, még az utánpótlás-bajnokságokban sem jött össze” – mondta. 

A 20. születésnapját februárban ünneplő támadó ezzel a hárommal együtt öt gólnál jár a Középcsoport idei szezonjában, korábban a Rákosmente és a Vác kapuját vette be. 

„Sokat jelent nekem, hogy egyre több lehetőséget kapok a bizonyításra Turi Zsolt vezetőedzőtől – folytatta. – Próbálok is élni vele. Élvezem ezt a szerepkört, szeretek a szekszárdi csapatban futballozni, s úgy érzem, hogy sikerült beilleszkednem. A srácoktól kapom ugyan folyamatosan a zrikálást, a piszkálódást, de ez így van rendjén, elviselem, csak jöjjenek a gólok a folytatásban is” – fogalmazott.

Wirth Dániel az egyéni ambícióit illetően azt mondta, ha a tavaszi idény hátralévő részében még sikerülne legalább négy-öt gólt szereznie, azzal maximálisan elégedett lenne. Ugyanakkor sokkal fontosabb számára, hogy csapatával elérjék a kitűzött céljukat, ami a tabellán az első tíz közé kerülés lenne. 

A szekszárdiak vasárnap a Ferencváros második csapatának otthonában tehetnek egy újabb lépést a tíz felé. Ősszel a tolnai megyeszékhelyen 1–1-es döntetlenre végeztek. Ha Wirth átmenti a jó formáját, az már félsiker.

 

NB III, Közép csoport, az állás

 

1.Kozármisleny22166046–1054
2.Dunaújváros22147151–2249
3.Makó22133635–1642
4.B.gyarmat22125534–2441
5.Paksi FC II22123747–2239
6.MTK II22114730–2437
7.Monor22113833–2636
8.Bp. Honvéd II22112934–3435
9.Ferencváros II22105735–3335
10.Dabas2296746–3233
11.H.vásárhely221021031–4032
12.Iváncsa2295842–2732
13.Szekszárd2285932–3429
14.Cegléd22751026–3826
15.ESMTK22661028–2924
16.Vác22461226–4418
17.Dabas-Gyón22461214–4118
18.Rákosmente22421624–5014
19.Gerjen22411717–5813
20.Mohács22241613–4010

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!