2022.02.21. 08:00
Rossz kezdés után paksi pont Kisvárdán
Kétgólos hátrányból állt fel és fordított, végül egy ponttal távozott a Kisvárda Master Good otthonából a Paksi FC az OTP Bank Liga 21. fordulójában.
Szabó Bálintra (középen) olykor egyszerre több kisvárdai játékos is figyelt. Fotó: MW
Fotó: KOVACS PETER
Mire bemelegedtek a paksi játékosok, már kétgólos hátrányba kerültek a tabellán harmadik helyen álló Kisvárda vendégeként. Nem ment jól a játék Bognár György együttesének, a betegségből felgyógyult Haraszti Zsolt csak a kispadon kezdett, Szabó Bálintra nagyon figyeltek a hazaiak, míg Nagy Richárd sérülés miatt hiányzott, így gyakorlatilag irányító nélkül voltak. A szünetig mégis egyenlítettek az atomvárosiak, köszönhetően Balogh Balázs két pontrúgásából szerzett két remek Papp Kristóf-gólnak.
„Rossz kezdésünk után a hazaiak les miatt meg nem adott újabb gólja jelentette a fordulópontot. Ekkor feljebb tudtunk jönni, és felvettük a mérkőzés iramát” – fogalmazott a paksiak duplázó középpályása.
A második félidőre változtatott stratégiáján a PFC, ismét a brusztolásra váltottak, s az egyik felívelés után Ádám Martin fordult le védőjéről, majd precízen ívelt a csereként beállt Böde Dániel fejére. Az előnyt viszont nem tudták megtartani, így hatodik nekifutásra sem jött össze az első Paks-siker Kisvárdán.
Kisvárda Master Good-Paksi FC labdarúgó mérkőzés
Fotók: Kovács Péter/Nemzeti Sport– A mérkőzés képe alapján, különösen az első negyedóra után jónak tartom ezt az eredményt – kezdte értékelését Bognár György. – Az első húsz percben rossz volt a védekezésünk, de ekkor nem szerettünk volna még belenyúlni a csapatba. Hagytuk a három belső védős rendszert, ami aztán hozta a számításainkat, hiszen sikerült magunkra találnunk. A második játékrészben jobban nyomtunk, mint a hazaiak, akár meg is nyerhettük volna a találkozót.
Jó iramú mérkőzés volt, még akkor is, ha az eredeti elképzelésünk nem ez a játék, hibáinkat ugyanakkor ki kell küszöbölnünk. Három szerzett gólszámunkat szeretnénk megtartani, viszont kicsit nehezebb most elérnünk, hogy hármat ne kapjunk” –zárta a szakember.
A paksiak pénteken 20 órakor a negyedik helyen álló Fehérvárt fogadják.
Ez történt a forduló többi pályájánOTP Bank Liga, a 21. forduló további eredményei.
Mezőkövesd Zsóry FC–Bp. Honvéd 0–0. Mezőkövesd, városi stadion, 1000 néző. Gyirmót FC Győr–ZTE FC 0–1. Gyirmót, Alcufer Stadion, 1043 néző. Gól: Koszta (18.). MTK Budapest–Ferencváros 0–0. Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4826 néző. Puskás Akadémia–DVSC 0–2. Pancho Aréna, 1125 néző. Gól: Babunszki (17., 70.), MOL Fehérvár FC–Újpest FC 1-2. Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó stadion, 3200 néző.
A második játékrészben jobban nyomtunk
NB I, a 21. fordulóban
Kisvárda, Várkerti Stadion, 2155 néző. Vezette: Erdős József (Horváth Róbert, Király Krisztián)
KISVÁRDA Dombó – Peteleu (Hej, a szünetben), Kravcsenko, Prenga, Leoni – Melnik, Ötvös - Camaj (Asani, 66.), Bumba (Navratil, 69.), Zlicsics (Karabeljov 66.) – Mesanovic
Vezetőedző: Erős Gábor
PAKS Rácz G. – Tamás O., Szélpál, Lenzsér – Osváth (Böde, a szünetben), Papp K. (Kesztyűs B., 71.), Balogh B. (Kinyik, 80.), Medgyes Sz. – Szabó B. (Haraszti, 72.) – Sajbán Máté, Ádám M. (Kovács N., 85.)
Vezetőedző: Bognár György
GÓLSZERZŐK Mesanovic (3.), Melnik (11.), Asani (75.), illetve Papp K. (43., 45+6.), Böde (71.)
SÁRGA LAP Kravcsenko (44.), Peteleu (45+4.), illetve Osváth (45+1.), Szélpál (63.).
OTP Bank Liga, az állás
1. | Ferencváros | 21 | 13 | 3 | 5 | 36–17 | 42 | |
2. | Puskás Akad. | 21 | 12 | 4 | 5 | 30–23 | 40 | |
3. | Kisvárda | 21 | 11 | 7 | 3 | 37–22 | 40 | |
4. | Fehérvár | 20 | 8 | 5 | 7 | 25–24 | 29 | |
5. | Zalaegerszeg | 21 | 8 | 5 | 8 | 31–39 | 29 | |
6. | Paks | 21 | 8 | 4 | 9 | 53–44 | 28 | |
7. | Mezőkövesd | 21 | 7 | 6 | 8 | 25–31 | 27 | |
8. | Debrecen | 21 | 6 | 7 | 8 | 35–34 | 25 | |
9. | Bp. Honvéd | 21 | 7 | 3 | 11 | 35–27 | 24 | |
10. | Gyirmót | 21 | 6 | 5 | 11 | 22–31 | 23 | |
11. | MTK Budapest | 21 | 5 | 5 | 11 | 16–35 | 20 | |
12. | Újpest | 20 | 4 | 6 | 10 | 24–32 | 18 |