Női foci

2022.03.15. 21:55

Az első negyedórában lerendezte a Szekszárd

Gyakorlatilag tizenhét perc alatt eldöntötte a lényegi dolgot a Szekszárd azzal, hogy Kiss Gabriella góljaival ekkor már 3–0-ra vezetett a Külker SC ellen.

T. N.

Gyakorlatilag tizenhét perc alatt eldöntötte a lényegi dolgot a Szekszárd azzal, hogy Kiss Gabriella góljaival ekkor már 3–0-ra vezetett a Külker SC ellen. A támadót aztán szűk fél óra játék után sérülés miatt le kellett cserélni, de ez nem vetette vissza az UFC-rohamokat. Csak az ötgólos félidei vezetés birtokában vett vissza Micskó Márk együttese, mely így is még kétszer beköszönt, ezzel harmadik legnagyobb arányú sikerét könyvelte el ebben a szezonban. 


„Megérdemelt győzelmet arattunk, köszönhetően elsősorban egy nagyon jó első fél­időnek. A szünet után a csapat nem azon a fordulatszámon pörgött, amivel a találkozót elkezdte, de ez érthető is, hiszen az első negyvenöt percben eldöntötték a három pont sorsát. Győzelmünket nem veszélyeztette semmi, végig kézben tartottuk a meccset. Van még hova fejlődnünk, de jó úton haladunk. Az viszont továbbra sem jó, hogy sok a hiányzónk” – fogalmazott a szekszárdiak vezetőedzője. 

NB II., Nyugati csoport, 20. forduló. 

Szekszárdi UFC–Külker SC-Vikino Mester 7–0 (5–0). Szekszárd, v.: Kiss N. (Salamon R., Tóth B.). 
Szekszárd: Magyar J. – Sajabó (Kövesdi), Acsádi, Schell, Dombi –Kovács Zs., Hortobágyi, Seres (Nagy-Cseke V.) – Kágyi R., Kiss G. (Prigli), Katona. Vezetőedző: Micskó Márk. 
Külker: Váradi – Hegedűs N., Boros K. (Gerely Sz.), Juhász A., Tóth T., Demeter, Vojnity, Csamangó (Filep), Mercz, Kátai, Németh F. Vezetőedző: Mészáros László. Gól: Kiss G. 3, Seres, Kágyi R., Nagy-Cseke V., Katona. 

Az UFC, mely szombaton a BVSC-Zugló csapatát fogadja, őrzi első helyét a tabellán, s miután a forduló rangadóján a Budaörs 3–1-re legyőzte a fehérváriakat, a vesztett pontok tekintetében is jobban áll riválisainál. 

NB II., Nyugati csoport, az állás: 1. Szekszárd 43 pont/17 mérkőzés, 2. Budaörs 40/18, 3. Fehérvár 39/16, 4. Kelen 38/16, 5. Csepel 27/26...., 8. BVSC-Zugló 21/17, 9. Külker 19/16..., 14. (utolsó) Airnergy 3/15.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!