Labdarúgás

2022.06.27. 20:03

Az előrelépésért izzadtak a szekszárdi futballisták

Pokoli hőségben vágott neki a felkészülésnek az NB III-ban szereplő Szekszárdi UFC. Turi Zsolt tanítványaira öt hét kemény alapozás vár a 2022/2023-as idény július 31-i nyitófordulójáig.

Fotó: Makovics Kornél

Harmincnégy és fél fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála hétfő este öt órakor a szekszárdi sporttelepen. Pokoli volt a hőség, szinte harapni lehetett a levegőt.

A szomszédos strandon gyerekek sikongattak vidáman, az egyik napernyő alatt egy fiatal lány a körmeit lakkozta, egy másik alatt egy nagymama egy színes magazint olvasgatott. 

Irigyelték is őket a Szekszárdi UFC futballistái, akik alig egy hónappal az előző idény befejezése (május 29.) után máris munkába álltak. 

„Rövid volt szünet, nem sok mindenre volt elég – mondta Budai Dávid. – Hosszú utazást nem is terveztem, csupán a Balatonig jutottam. A teniszezésre viszont nem maradt időm, pedig nagyon szeretek játszani” – tette hozzá a középpályás-támadó, aki kilenc találatával a sárga-kékek második legeredményesebb futballistája volt.

„Ha az elmúlt évekből indulunk ki, akkor elégedettek lehetünk az előző szezonunkkal – tekintett vissza a 2021/2022-es bajnokságra a megyeszékhely klubját hat éve erősítő futballista. – A kitűzött célunkat jóval korábban sikerült teljesítenünk, nem kellett az utolsó fordulókig izgulni a bennmaradás miatt. Ennek ellenére lehet hiányérzetünk, mert voltak fájó pontvesztéseink. Ha azok nincsenek, simán végezhettünk volna feljebb is a tabellán” – tette hozzá Budai Dávid. 

Arena Ármin, a gárda csapatkapitánya mosolyogva veregette meg a társ vállát. A huszonöt éves védőnek ez már a tizedik NB III-as szezonja lesz a felnőttek között. 

„Én még a Balatonig sem jutottam, végig dolgoztam a pizzériában és a boltban, csak a barátokkal jöttünk össze egyszer-egyszer esténként – mondta. – Szerencsére nyugodt szezont hagytunk magunk mögött, még ha egy kis hiányérzet lehet is bennünk, a célunkat elértük és ez számít. Az előttünk állótól pedig azt remélem, hogy még sikeresebb lesz, mint az előző” – fejezte be. 

A sikeresebb szezonban reménykedik Turi Zsolt, a szekszárdiak vezetőedzője is, aki úgy véli, egy jó felkészüléssel csapata odaérhet a tabella első felébe. Az 55 éves szakember azt mondta, már az előzőben is jobb szereplésben reménykedett a tizennegyedik helynél, a mostaniban pedig az ötödik-tizedik hely megszerzése lehet a realitás.  

Ennek elérésében lehet a szekszárdiak segítségére Kiszely Dominik, Csernik Zsombor és Nagy Zsombor. 

Előbbi Kozármislenyből érkezett, de korábban megfordult a Puskás Akadémiánál is. Utóbbiak pedig az NB III-ból kieső Mohácstól igazoltak az UFC-hez. Csernik kilenc gólt szerzett az elmúlt idényben, az egyiket éppen az utolsó előtti fordulóban, amikor a mohácsiak 2–1-re nyerni tudtak a szekszárdiak ellen a tolnai megyeszékhelyen. 

Az egyformán 21 éves Csernik és Kiszely tökéletesen illeszkedik abba a koncepcióba, amely mentén dolgozik majd a szekszárdi klub a következő években. Mert mint Turi Zsolt kihangsúlyozta, az új idényben még több fiatalnak fognak lehetőséget adni, s nemcsak azért, mert ezt előírta a Magyar Labdarúgó Szövetség (az új szezontól egy 2004 január 1. után született játékosnak végig a pályán kell lennie, s ha lecserélik, csak ugyanilyen korú mehet be a helyére), hanem ezért is, mert a klub ezen az úton akar járni. 

„Sok fiatal kapott lehetőséget az elmúlt idényben, amivel mindenki élni is tudott. Kimondottan jó teljesítményt nyújtottak a meccseken, sőt sokszor kiemelkedtek a csapatból. Ezt a lehetőséget az új szezonban is meg fogják kapni, sőt még inkább támaszkodni fogunk a fiataljainkra. Bízom benne, hogy tovább tudnak fejlődni, és még hasznosabb tagjai lesznek a csapatnak” – mondta Turi Zsolt. 

Kárpáti Zoltán, a szekszárdi klub elnöke még az öltözőben azt mondta, az új idényben nem fog megelégedni azzal, hogy az UFC csak megközelíti a mezőny első felét, szeretné, ha ott is zárna. Az elnök is reméli, hogy a Turi Zsolt által megfogalmazott célt el tudják majd érni. Kiemelte, az előző szezonban nagyon jó volt a csapategység – mind a pályán belül, mind azon kívül igazi összetartó társaságot alkottak a sárga-feketék –, s abban bízik, hogy ez az új idényre is így marad. 

A szakmai stáb is bővült az UFC-nél, Mészáros István és Horváth Bálint mellett most már dr. Balogh István is segíti majd Turi Zsolt munkáját. A jogi végzettségű, baranyai szakembert a szerelem hozta Szekszárdra, s mint fogalmazott, Turi mellett szeretné kitanulni a szakmát. 

A menetrend
A szekszárdiak öt felkészülési mérkőzéssel hangolnak a bajnoki nyitányra. Az elsőt július 2-án vívják az NB II-es Pécsi MFC vendégeként (kezdés: 11 óra), majd július 6-án az NB II-es Szentlőrinc, 9-én pedig az NB III-ba visszajutó Körösladány vendégei lesznek Turi Zsolt tanítványai (kezdés 17 óra). Az első hazai találkozójukat július 13-án az ugyancsak NB III-as Veszprém (kezdés: 17 óra) ellen játsszák, majd a következőt szintén a tolnai megyeszékhelyen vívják, mégpedig július 16-án a MOL Fehérvár harmadik ligában szereplő gárdája ellen (kezdés: 11 óra). Július 24-én a Balatonfüred (17 óra) ellen tartja a főpróbát az UFC.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!