Négy évtized után is szépen csillog a bronzérem

Polyák – Szabó, Tóth, Paizs, Somodi – Varga, Márkus, Laki – Lauer, Sajó, Koroknai. Ezzel a tizeneggyel futott ki a pályára az 1981/1982-es NB II-es bajnokság utolsó fordulójában a Szekszárdi Dózsa. A Teszler Vendel dirigálta egylet a Komlói Bányász otthonában végzett gólnélküli döntetlenre, s lett bronzérmes a Nyugati csoportban. Óriási dolog volt ez egy olyan csapattól, amelyet a rajt előtt abszolút esélytelennek tartottak, s kevés hiányzott ahhoz, hogy egy ennél is nagyobb bravúrt hajtson végre. A bajnok kanizsaiak csak öt ponttal gyűjtöttek többet, a végül második tapolcaiak pedig csupán jobb gólkülönbségükkel előzték meg a lila-fehéreket.  

Pedig nem indult éppen zökkenőmentesen. Alig kezdődött el a felkészülési időszak, amikor Magasházi József vezetőedzőt elcsábította a Kaposvár – a tréner nem mondhatott nemet az éppen az NB I-ből kieső somogyiaknak –, s az addigi pályaedző, Teszler Vendel lépett elő vezetőedzőnek. Harminchárom évesen fel volt adva neki a lecke, még akkor is, ha előzőleg három éven át segítette Magasházi munkáját, s már vagy tíz éve benne volt a szakmában.

„Mindjárt az egyik esélyessel, a Tapolcával kezdtünk, és simán ki is kaptunk három nullára – emlékezett vissza a szakember. – Szerencsére még mielőtt nagyon megijedtünk volna, észbe kaptunk, és elkezdtük gyűjtögetni a pontokat. Az őszi szezon közepére nagyon összeállt a társaság, sorra nyertük a meccseket, s annyira beindult a szekér, hogy a későbbi bajnok kanizsaiakat már győzelmi esélyekkel fogadhattuk Szekszárdon. Legalább ötezren voltak kint a stadionban, fantasztikus volt a hangulat, de 5–2-re kikaptunk. Ez sem törte meg azonban a lendületünket, tovább gyűjtögettük a pontokat, és befutottunk a harmadik helyre (a szezon végén az első öt maradt benn, miközben olyan csapatok estek ki, mint a Kaposvár, a Dunaújváros, a Komló vagy az Ajka – a szerk.). Nagyszerű volt a csapategység, s nemcsak a pályán belül, hanem azon kívül is összetartottak a játékosok. A szekszárdiak és a más csapatokból igazoltak, az idegenlégiósok hamar megtalálták a közös hangot, életre szóló barátságok szövődtek itt, Tolnában” – tette hozzá Teszler Vendel. 

„Jómagam a Pécsi MSC-től igazoltam Szekszárdra, s nem bántam meg – nosztalgiázott Polyák Antal, a gárda csapatkapitánya. – Kiváló társaságba kerültem, akkoriban nagyon jó játékosok futballoztak az NB II-ben, már erre a szintre eljutni is óriási dolognak számított. Csupa szép emlékem van a szezonról, minden meccs egy igazi élménynek számított. Kétezernél sosem voltak kevesebben, de nem volt ritka a három- és négyezer néző sem hétvégenként. A szurkolók nagyon szerették a csapatot, tényleg jó volt futballistának lenni az akkori Dózsában. Sok emlékezetes meccsem volt, de a PVSK ellenit máig nem felejtem. A negyedik percben büntetőt védtem, s több nagy bravúrt is bemutattam. A lefújás után még Rónai István, a pécsiek edzője is odajött, hogy gratuláljon” – emlékezett.  

A bronz adta lendület a következő szezon feléig vitte a Dózsát, de aztán jött a totóbotrány és a fél csapatot eltiltották. Az ifjúsági korú játékosokkal feltöltött keret az idény végére a húszcsapatos mezőny tizenötödik helyére csúszott vissza. Az 1989/1990-es idényben még összejött egy ötödik hely, az 1991/1992-es szezon végén pedig húsz év után véget ért az 1972-ben elkezdődött NB II-es kaland. A negyven éve megszerzett bronz máig a klubtörténet egyik legfényesebb eredménye. Ilyen magasságban azóta sem járt a szekszárdi futballcsapat, amely ugyan a 2002/2003-as szezonban már Szekszárdi UFC néven ezüstöt nyert az NB II-ben, de a Máté Csabával, Mosonyi Áronnal, Kiss Tamással, Fehér Attilával fémjelzett csapat akkoriban a harmadik vonalban szerepelt. 

A bronzérmes szekszárdi csapat (képünkön).
Felső sor (balról): Farkas Dezső (gyúró), Lerch Dénes (szertáros), Csík Ferenc, Somodi András, Mercsényi Gyula (technikai vezető), Paizs János, Varga Ferenc, Kniesz Mátyás, Suba Tamás, Polyák Antal (csapatkapitány), Teszler Vendel (vezetőedző), Formaggini Károly (pályaedző). Alsó sor (balról): Adorján István, Koroknai Viktor, Dobos József, Szabó László, Tóth László, Mátyás Tibor, Laki Zoltán, Lauer József, Sajó László, Márkus László, Dienes Pál, Orosz Antal.