2022.11.01. 20:24
A harmadik negyed alapozta meg a KSE Bonyhád sikerét
Megszerezte második bajnoki győzelmét az Atomerőmű KSE Bonyhád, miután hazai pályán 90–69-re legyőzte a hódmezővásárhelyieket a férfi NB I/B Zöld csoportos kosárlabda-bajnokságban.
Pupp Bence (labdával) a mezőny legeredményesebb játékosa volt
Fotó: Máté Réka
Kiválóan kezdték a Pajor Dáviddal megerősített bonyhádiak a mérkőzést, a hatodik percben már tíz ponttal vezettek (16–6), ám egy kisebb hullámvölgy után kiegyenlítettek a vendégek, majd a második negyed közepén először vették át a vezetést (27–29). Néhány perc leforgása alatt hatszor változott a vezető csapat kiléte, a félidő hajráját viszont a Hódmezővásárhely nyomta meg jobban, s egy 8–0-s sorozattal előnnyel ment nagyszünetre.
Fordulás után Csizmadia Attila lépett elő, hat pontjával és lepattanóval közelített a vendéglátó, Pupp Bence triplájával pedig ismét egált mutatott az eredményjelző (50–50). A játékrész utolsó három percét 12–0-val nyerte a BKSE, megalapozva szezonbeli második sikerét.
A völgységiek vasárnap 18 órakor a sereghajtó Nyíregyháza KSE vendégeként lépnek pályára.
Atomerőmű KSE Bonyhád– Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli
Fotók: Máté RékaFérfi NB I/B, Zöld csoport, 7. forduló
Atomerőmű KSE Bonyhád–Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 90–69 (23–20, 16–27, 25–7, 26–15)
Bonyhád, v.: Földi, Farkas P., Propszt
Bonyhád: PUPP 19/3, PAJOR 14/6, BAKI 18/3, CSIZMADIA A. 8, Tömösváry 10. Csere: Heimann, Szalai M. 13/9, Kékesi 3/3, Géringer 2, Sáfrán, Kupai 1, Pavlík B. 2. Edző: Jan Pavlík
Hódmezővásárhely: Kelemen B. 9/3, Pavlovics 8, VARGA Á. 9, KARSAI 10, Varga Z. 17/9. Csere: Borbáth 4, Bálint E. 6, Knyúr 3/3, Kass 1, Pinnyey, Megyesi 2, Bősz. Edző: Utasi Gábor