Labdarúgó NB III

2022.11.02. 17:25

Turi Zsolt szerint ez a forma messzire repítheti az UFC-t

Turi Zsolt, a Szekszárdi UFC vezetőedzője a dabasiak elleni győzelem után azt mondta, egy góllal mindenképpen jobbak voltak ellenfelüknél.

TEOL

Turi Zsolt, a szekszárdiak vezetőedzője mostanában boldogan a keblére ölelné a játékosait

Fotó: Makovics Kornél

Sorozatban az ötödik meccsén maradt veretlen az NB III-as bajnokság Közép csoportjában szereplő Szekszárdi UFC, amely Péter Antal találatával verte meg 1–0-ra az FC Dabast a 15. fordulóban. Turi Zsolt, a szekszárdiak vezetőedzője azt mondta: a játék képe alapján egy góllal mindenképpen jobbak voltak az ellenfelünknél. Többet tettek a győzelemért, amiért jár a gratuláció a játékosainak. 

„Egy fontos meccset sikerült behúznunk, ezt volt zsinórban a harmadik olyan fellépésünk hazai pályán, amikor nem szenvedtünk vereséget. Már csak egy hazai mérkőzésünk van vissza a bajnokság első feléből, ha azt is behúzzuk, akkor mondhatjuk, hogy jó irányba haladunk, hogy elérjük a kitűzött célunkat” – összegzett a szekszárdiak vezetőedzője. 

„Jó úton járunk, ezt a formát kellene tovább vinnünk egészen a bajnokság végéig. Az összes hozzánk látogató csapat arra készül, hogy nagyon nyíltan és magasan futballozunk. Ezen próbáltunk változtatni három-négy hete, ebből kifolyólag kevesebb lehetőségük van az ellenfeleknek a gólszerzésre. Felállt védelem ellen mindenki nehezebben tud játszani, ezeket nagyon nehéz megbontani. Ha ilyen esetekben sikerül egy gólt szereznünk, akkor nagy esélyünk adódik arra, hogy győztesen hagyjuk el a pályát, vagy legalábbis ne szenvedjünk vereséget” – tette hozzá Turi Zsolt. 

A Szekszárdi UFC a hétvégén ismét hazai pályán szerepel, vasárnap 13 órától a Szolnoki MÁV csapatát fogadják. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!