Berúgta az ajtót

2022.12.29. 08:00

Nem dől hátra az idén elért eredményei után Kenderesi Péter

Az esztendő végéhez közeledve az Utánpótlássport.hu magyar szempontból legemlékezetesebb pillanatait gyűjtötte csokorba. A szubjektív listán szerepel az aparhanti kötődésű cselgáncsozó, Kenderesi Péter is.

Munkatársunktól

Kenderesi Péter idén robbant be a köztudatba

Forrás: IJF

A dzsúdósok legnagyobb sikere a 17 esztendős Kenderesi Péter – az olimpiai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás öccse – nevéhez fűződött. Az aparhanti kötődésű sportoló Szarajevóban ifjúsági világbajnoki címet ünnepelhetett a 90 kilósok között, ezzel ő lett az első fiú a magyar cselgáncssportban, aki vb-aranyat nyert ebben a korcsoportban, írja az utanpotlassport.hu.

„Nem gondolkodtam előre, csak meccsről meccsre haladtam, az adott ellenfélre, illetve a megvalósítandó taktikára fókuszáltam. Egyáltalán nem görcsöltem, és a döntő előtt sem éreztem magamon plusz terhet. Persze, volt bennem némi extra izgatottság, de azt a helyén tudtam kezelni – emlékezett vissza a rendkívüli higgadtságáról ismert Kenderesi. – Ez a siker hatalmas motivációt jelent a továbbiakra. Nagyon örülök most, de nem fogok hátradőlni, sőt még keményebben dolgozom majd az újabb célokért.”

A magyar szövetség szakmai alelnöke, dr. Kovács Antal is csak elismerő szavakkal illette a pécsiek reménységét.

„A világbajnoki címével Kenderesi Péter berúgta az ajtót a nemzetközi élmezőnybe vezető úton. Többször volt szerencsém élőben is látni őt az edzéseken és a versenyeken; remekül dolgozik. Hatalmas ígéret, akire a következő években biztosan érdemes lesz odafigyelni” – mondta el véleményét a Pécsi VSK tehetségéről a sportág egyetlen hazai olimpiai bajnoka, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!