NB III-as labdarúgás

2023.06.27. 15:58

A „kis Fradival” és a Szentlőrinccel is egy csoportban az NB III-as focicsapataink

A Magyar Labdarúgó-szövetség közzétette az új rendszerben lebonyolítandó NB III csoportbeosztását, melyből kiderült, mely csapatokkal került össze a négy Tolna vármegyei klub.

B. S.

Új lebonyolítást kap a 2023/2024-es idényben a labdarúgó NB III-as bajnokság, ahol a korábbiakkal ellentétben már nem három, hanem négy csoportra osztották a klubokat, csoportonként 16-16 csapat küzd majd egymással. Az utolsó három automatikusan kiesik (14., 15., 16. helyezett), ahogy a négy csoport legrosszabb 13.-ja is követi őket.

Mint megírtuk, a 2013-ban bevezetett háromcsoportos bajnokságban nem fordult elő, hogy háromnál több Tolna vármegyei csapat szerepeljen az NB III-ban, most – függetlenül az átszervezéstől – a 2012/2013-as idényt követően négy klub is a harmadik vonalban küzd majd. Az újonc FC Dunaföldvár, a Majosi SE, a Paksi FC II és a Szekszárdi UFC a Dél-nyugati csoportba kapott besorolást olyan együttesek mellett, mint az NB II-ből búcsúzó Szentlőrinc, a Kaposvári Rákóczi vagy a több légióst is bevető Ferencváros második csapata.

A bajnokság július 30-án kezdődik és 2024. május 26-án ér véget.

A Dél-nyugati csoport csoport mezőnye: Dunaföldvár, Dunaújváros, Érd, Nagykanizsa, MOL Fehérvár II, Ferencváros II, Gárdony, Iváncsa, Kaposvár, Majos, Mohács, MTK Budapest II, Paksi FC II, PEAC, Szentlőrinc, Szekszárd

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!