2023.07.19. 14:43
Biztató játékkal győzték le a románokat Mányoky Rékáék
A kínai Universiadéra készülő magyar női kosárlabda-válogatott a felkészülés utolsó hetében jár.
Mányoky Réka (a labdával) képviseli a szekszárdi színeket a válogatottban
Fotó: Kiss Albert
A Magyar Bianka dirigálta nemzeti együttes 70–55-re nyert a román válogatott ellen, amellyel szerdán – az Universiade főpróbájaként – ismét összecsap. A magyar csapat tagja Mányoky Réka, az Atomerőmű KSC Szekszárd bedobója, aki a románok elleni találkozón 4 pontot szerzett.
„Itt vagyunk a felkészülés utolsó, negyedik hetében. Célunk az volt, hogy szépen épüljünk napról napra hétről hétre. Már látszik a pályán, hogy a durva koordinációs szintről a finom koordinációs szintre jutunk. Nyilván még sok hibával játszunk, de a lányok mindent megtesznek. Szépen dolgoztak a négy hét alatt, támadásban és védekezésben is sokat léptünk előre” – értékelt a Wbasket internetes oldalnak a szakember.
A FISU Nyári Egyetemi Világjátékokat július 28. és augusztus 8. között rendezik a 16 millió lakosú Csengtuban. A női kosártornán a magyar együttes az A-csoportba kapott besorolást, mégpedig az argentinok és a japánok társaságában.