Kosárlabda

2023.07.09. 12:19

Második nyári szerzeményét is bejelentette az Atomerőmű SE

A grúz Duda Sanadze után a szlovák Mario Ihring érkezését jelentette be a közösségi oldalon az NB I-es Atomerőmű SE kosárcsapata.

Teol.hu

Mario Ihring (a labdával) a eddigi mutatója alapján jó vételnek tűnik

Fotó: Novotni Ákos

Sokak számára ismerős arc érkezik az Atomvárosba, hiszen a 193 cm-es, 80 kg-os, 25 éves szlovák válogatott irányító a 2021/2022-es szezonban az MVM-OSE Lions csapatát erősítette. A piros-feketéknél 34 mérkőzésen lépett pályára, 14.1 pontot, 5.4 lepattanót és 5.9 gólpasszt átlagolt. Legutóbbi szezonját Németországban a Syntainics MBC gárdájánál töltötte, korábban azonban megfordult Olaszországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Horvátországban és Észtországban is – írta az ASE a közösségi oldalon.

„Örülök Mario leigazolásának, egy itthon ismert játékost sikerült szerződtetni. Nagy szerepe lesz, Ákossal ketten ők fogják szabni a csapat játékát. Egyes és kettes poszton fog szerepet kapni, nagy rutinjával sokat fog nekünk segíteni, ha kell a pontszerzéssel, ha kell akkor a többiek kiszolgálásával ” – mondta róla Csirke Ferenc, a paksiak vezetőedzője. 

„Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok az ASE csapatához. Csak pozitív dolgokat hallottam Paksról, úgyhogy nagy örömmel jövök vissza Magyarországra. Remélem remek szezont fogunk futni, sok sikerrel, eredményes és látványos kosárlabdával, ami által hétről-hétre meg tudjuk majd tölteni szurkolókkal a csarnokot” – idézte az oldal Ihringet. 

A grúz Duda Sanadze bemutatásáról itt olvashat!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!