Teol.hu videó

2023.08.10. 18:26

Megszorítani sem tudták Kiszli Vandát Fadd-Domboriban (videó)

Kiszli Vanda, az Atomerőmű SE kajakosa nyerte a Fadd-Domboriban rendezett maraton világbajnoki válogató rövidkörös versenyét. A paksiak klasszisa szombaton párosban ül hajóba az üdülőtelepen.

Berg Sándor

Bármerre fordult az ember, világ- és (vagy) Európa-bajnoki érmesbe botlott a tekintette. Egyszóval igazi sztárparádét hozott a maraton szakág második világbajnoki válogatója, nem túlzás azt állítani, hogy korunk legjobbjai mind ott voltak és szombatig ott is maradnak a Tolna vármegyei üdülőtelepen.

Kiszli Vanda az első futószakaszon ellépett a többiektől. Fotó: Makovics Kornél

„Az elmúlt években egyre több nemzetközi helyszínen vannak stéges ki- és beszállók, ez itt megoldható, többek között emiatt esett a választásunk Fadd-Domborira – mondta lapunknak a helyszínen Kadler Viktor, a magyra szövetség maraton szakágának vezetőedzője. – Fontos kiemelni, hogy az utánpótlás versenyszámokban és a felnőttek rövidkörös versenyén az első két helyezett kvalifikál a világbajnokságra, a többi versenyszában a magyar bajnokság eredményeit is figyelembe vesszük, így alakul majd ki a csapat.”

A pénteki rövidkörös futam női versenyében nem született meglepetés, a szám háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnoka, Kiszli Vanda közel fél percet vert párostársára, a második helyen célba érkező Kőhalmi Emesére.

„Örültem, amikor kiderült, hogy Fadd-Domboriban lesz a válogató, hiszen itt nőttem fel, mondhatni a nagy Dunán kívül ide jártunk edzőtáborba. Amikor szerdán kijöttem gyakorolni, szélcsend fogadott és tükörvíz, jónak is éreztem az evezést és a ki-beszállást, tetszik, ahogy megoldották a futószakaszt. Elégedett vagyok a pályával és a teljesítményemmel is, nem gondoltam volna, hogy el tudok lépni a többiektől” – mondta lapuknak az a paksiak egyaránt hétszeres világ- és Európa-bajnoka. 

Az idei és a korábbi években elért sikereire való tekintettel, illetve mivel a duisburgi gyorsasági világbajnokságon is rajthoz áll ötezer méteren, a szövetség „levédte” az ASE kiválóságát a klasszikus táv egyes számában, vagyis automatikusan megkapta az indulási jogot K1-ben. Így válogatót sem kell mennie a péntek délelőtti programban.

„A formámat nem így éreztem, de abban bíztam, hogy az első kettőben benne leszek – folytatta a 26 kilométeres táv háromszoros címvédője. – Most ezt egy kicsit megnyugtatott, hogy nincsen veszve az éves munkám. Bízom benne, hogy a szombat is jól sikerül, az egyes a fő számom mind rövid, mint hosszú távon, a páros úgymond ajándék, de ott is jól szeretnék szerepelni.”

Dobogós helyezettek, rövidkör

K1 felnőtt férfi: 1. Noé Bálint (Budapest Honvéd SE) 14:40,210,, 2. Kolozsvári Brúnó (Graboplast Győri Vízisport SE) 14:40,550, 3. Péli Zalán Hármaspálya Sportegyesület) 14:53,900 perc
K1 felnőtt nők: 1. Kiszli Vanda (Atomerőmű SE) 15:49,690, 2. Kőhalmi Emese (Kovács Katalin Akadémia) 16:17,850, 3. Czéllai-Vörös Zsófia (Graboplast Győri Vízisport SE) 16:18,420 perc
C1 felnőtt férfi: 1. Simon Sebestyén (Lágymányosi Spari Vízisport) 17:03,220, 2. Laczó Dániel (SZVTSZ Vízisport Szakosztály) 17:16,840 perc
C1 felnőtt nők: 1. Kisbán Zsófia ( Lágymányosi Spari Vízisport) 19:24,730, 2. Kis-Batka Imola Johanna Szolnoki Sportcentrum) 19:44,940, 3. Hegedűs Karolina Dóra (Váci Karakán)  20:42,920 perc

A válogató további programja
Pénteken és szombaton a klasszikus távon versenyeznek, ami 11,6 kilométertől (C1 női ifjúsági) 29,6 kilométerig terjed (K1 és K2 felnőtt).
Augusztus 11., péntek: K1 férfi felnőtt 9.30, K1 női felnőtt 9.33, C1 férfi felnőtt 9.36, C1 női felnőtt 9.39 óra. K1 férfi ifjúsági 14, K1 női ifjúsági 14.03, C1 férfi ifjúsági 14.06, C1 női ifjúsági 14.09 óra.
Augusztus 12., szombat: K2 férfi felnőtt 9.30, K2 női felnőtt 9.35, C2 férfi felnőtt 9.40, K2 férfi ifjúsági 14, K2 női ifjúsági 14.05, C2 férfi ifjúsági 14.10 óra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!