Labdarúgás

2023.09.24. 20:07

Alaposan megszórta a gárdonyiakat az FC Dunaföldvár

Az FC Dunaföldvár 4–0-ra nyert a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő ellen az NB III-as bajnokság nyolcadik fordulójában, vasárnap.

Teol.hu

A Dél-Nyugati csoportban újonc földváriaknak ez már az ötödik győzelmük volt a 2023/2024-es bajnokságban, magasan ők a legeredményesebbek a Tolna vármegyei csapatok közül. Sokat nem vacakoltak a gárdonyiak ellen sem, ahogy azt tőlük megszokhattuk, dinamikusan, lendületesen kezdtek, s a csapatkapitány, Kun László révén már a tizennyolcadik percben megszerezték a vezetést. A folytatásban azonban – bár a lehetőségek megvoltak – nem jöttek az újabb gólok, így csupán egy volt a földvári előny a szünetben. 

De aztán a második félidőben beindult a henger! A kék-fehérek egy fokozattal feljebb kapcsoltak, s most már nemcsak a helyzetek jöttek, hanem a gólok is. A fiatal Tóth Máté duplázta meg az előnyt, majd nem sokkal később a csereként beküldött Károly Bálint döntötte el végképp a három pont sorsát. A slusszpoént Tóth Máté szállította, aki negyed órával a vége előtt önmaga második, csapata negyedik gólját vágta be. A földváriak nagyon simán nyertek, s az idényben a második meccsükön jutottak el négy gólig (korábban az Érdet verték idegenben 4–1-re). 

Azt olvasta már, hogy Mészáros Istvánnal a kispadon hogyan szerzett pontot az UFC az Érd ellen? 

NB III, Dél-Nyugati csoport, 8. forduló
FC Dunaföldvár–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 4–0 (1–0)
Dunaföldvár, v.: Sipos K. (Jakab B., Bizderi N.)
Dunaföldvár: Vukman – Görög, Molnár S., Gál Sz., Kun (Ladányi V., 79.) – Dorogi R. (Ladányi P., 79.), Horváth A., Bartha – Tóth M. (Pleszkán, 79.), Urbán P. (Keringer Á., 69.), Tóth Á. (Károly B., 51.). Vezetőedző: Varga Balázs. 
Gárdony: Borsi – Balogh M. (Bozai B., 62.), Balogh Á., Dorogi V., Tóth T. (Szombati, 79.), Usakov (Jancsó, 79.), Szellák (Balogh B., 79.), Mód (Gurics, 79.), Kövesdi P., Szabó B., Lencsés. Vezetőedző: Bozai Attila. 
Gólszerzők: Tóth M. (56., 75.), Kun (18.), Károly B. (61.). 

A dunaföldváriak a 9. fordulóban, október 1-jén, vasárnap 11 órától a Fehérvár FC második számú csapatához látogatnak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!