NB III-as foci

2023.09.24. 19:22

Mészáros Istvánnal is megvan az első pontja a Szekszárdi UFC-nek! – galériával

Nem bírt egymással a Szekszárdi UFC és az Érdi VSE az NB III-as focibajnokság Dél-Nyugati csoportjának hétvégi fordulójában, végül megosztoztak a pontokon a felek.

Teol.hu

Tokody Bence (sárga-feketében) is nagyot harcolt, gólja egy pontot ért az UFC-nek

Fotó: Kiss Albert

A szeptember elei edzőváltás óta második mérkőzésén ült a kispadon vezetőedzőként Mészáros István, aki a kaposvári debütálása óta (0–2) először irányította hazai pályán a sárga-feketéket. 

A kupafordulót kihasználva két hetük volt arra a szekszárdiaknak, hogy rendezzék a sorukat. A küzdeni akarásuk most megvolt, a szívük pedig a helyén Arena Árminéknak, akik attól sem roppantak meg, hogy a második félidő elején és a 88. percben is hátrányba kerültek. Mert először Paksi Dániel egyenlített, a slusszpoén pedig a Székesfehérvárról nyáron szerződtetett Tokody Bencéé volt, aki a ráadás harmadik percében mentett pontot az UFC-nek.

A döntetlennel továbbra is sereghajtók a szekszárdiak, akik vasárnap a listavezető Szentlőrinchez látogatnak.

NB III, Dél-Nyugati csoport, 8. forduló
Szekszárdi UFC–Érdi VSE 2–2 (0–0)
Szekszárd, v.: Virág A. (Kondákor, Bencze A.)
Szekszárd: Pomozi – Fekete M., Kiszely, Arena, Füredi – Gellér, Lékó (Péter D., 70.), Ágics, Budai D. – Tokody, Péter A. (Paksi, 67.). Vezetőedző: Mészáros István
Érd: Kertész F. – Morvai, Farkas B., Németh G., Juhász B., Monori, Pintér N. (Kürti, 67.), Pál Sz. (Kincses, 80.), Spinner (Tar, 89.), Fülöp N., Göblyös (Kertész B, 67.). Vezetőedző: Ebedli Zoltán
Gólszerző: Paksi (75.), Tokody (90+3.), illetve Monori (49., 88., 11-esből)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!