Mérkőzés után

2023.09.17. 08:22

Kijött a kétosztálynyi különbség – Bognár György

Teol.hu

Szélpál Norberték nem kegyelmeztek vendéglátóiknak

Forrás: paksifc.hu

Mint beszámoltunk róla, a paksiak nem kegyelmeztek az NB III-as ellenfelüknek és 7–0-ra legyőzték a BKV Előrét. Bognár György vezetőedző szerint az első perctől nagy iramban játszott csapata, ez volt a sikerük kulcsa.

„Azok, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, jól teljesítettek. Jó volt a ritmusunk, jó iramot mentek a játékosok. A BKV egy szervezett csapat, de képességekben és a játék gyorsaságában kijött a kétosztálynyi különbség. Az ilyen meccsek általában akkor okoznak nehézséget, ha kényelmesen kezd egy csapat, és aztán nem tudja felpörgetni magát. Az első perctől magas iramot kell menni, az a kulcs, ez nálunk megvolt” – értékelte a kilencven percet a zöld-fehérek vezetőedzője.

Hasonlóképpen vélekedett Szélpál Norbert is, aki szerint ráerőltették akaratukat vendégeikre.

„Úgy terveztük, hogy már az első húsz-harminc percben eldöntjük a mérkőzést. Szerencsére ez sikerült, ráerőltettük az akaratunk a BKV-ra. Szerencsére az első gólok után sem lankadt a figyelmünk, és további találatokat szereztünk. Hasznos mérkőzésen jutottunk tovább a kupában” – fogalmazott a 27 éves belsővédő, aki sérülésből felépülve idei első tétmérkőzését játszotta az NB I-es csapatban.

Az atomvárosiak szeptember 23-án, szombaton 14.30 órakor a Puskás Akadémia vendégeként folytatják a bajnokságban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!