Kosárlabda

2023.09.17. 19:04

Megnyerte a Sió Kupát az Atomerőmű KSC Szekszárd

Az Atomerőmű KSC Szekszárd 94–74-re nyert az NKA Universitas Pécs ellen az 54. Sió Kupa döntőjében. A bronzot hosszabbítás után a Serco Uni Győr vitte el.

Teol.hu

Alekszandra Sztanacsev jól mozgatta a szekszárdi csapatot

Fotó: MAKOVICS KORNEL

Tizedik alkalommal nyerte meg a tradicionális Sió Kupát a rendező Atomerőmű KSC Szekszárd. A kék-fehérek egyeduralkodását az utóbbi években csak a Serco Uni Győr tudta megtörni – ők tavaly győztek, most viszont csak a harmadi hely jutott nekik. A KSC öt egymás után kivívott elsőség és egy év kihagyás után ült vissza a trónra, mégpedig egy olyan meccsen, amely csak az első félidőben volt szoros, igaz akkor a pécsiek nagyon tapadtak, s több alkalommal vezettek is. A fordulás után azonban egyre inkább nyílt az a bizonyos olló, a szekszárdiak szigorítottak védekezésükön, s mivel a lendületük nem csökkent, szép lassan elléptek. A záró felvonás előtt, amikor tizenhárommal vezettek, igazából el is dőltek az érdemi dolgok, a végére húsz lett közte – a több mint ötszáz néző nagy tapssal ünnepelte a győzteseket. 

Az est egyik fénypontja volt, amikor Studer Ágnes Mersinből videóüzenetben jelentkezett be. Az irányító érdemelte ki ugyanis a Szabó Ödön-díjat, amellyel mindig az előző szezon legjobbját jutalmazzák. Édesapja – aki helyette a díjat átvette – pedig kétszer is kifáradhatott, hiszen neki ítélték oda a legutóbbi szezon legjobb szurkolójának dukáló Marosi Lajos-díjat. A legtöbbet fejlődött játékosnak járó elismerést Miklós Melinda kapta, a legjobb vármegyei játékvezetőnek pedig Nagy Viktort választották, aki a Szabó György-díjat vehette át. 

A 54. Sió Kupa legjobb játékosa (MVP) Boros Júlia (Atomerőmű KSC Szekszárd) lett, a legeredményesebb játékosnak pedig Weninger Virág (NKA Universitas Pécs) bizonyult. A baranyaiak fiatalja 34 pontot dobott az idei tornán. 

54. Sió Kupa, a döntőben
Atomerőmű KSC Szekszárd–NKA Universitas Pécs 94–74 (28–22, 23–23, 21–14, 22–15)
Szekszárd, 500 néző. Szekszárd: Sztanacsev 12/9, Dudasova 7, Holcz 3, Vojtulek 12, Krnjics 6. Csere: Boros J. 15/3, Monroe 20, Miklós M. 9, Horváth B. 8/6, Szücs G. 2. Vezetőedző: Djokics Zseljko. Pécs: Rátkai E. 5/3, Mérész 12/3, Weninger 9/3, Szailbegovics 14, Williams 7. Csere: S. Wallace 11/3, Kiss A, 4, Laczkó 4, Halmágyi 3/3, Olawuyi 3, Szakolczi 2. Vezetőedző: Jovan Gorec.  

A csapatok legjobbjai: 
Szerencsés Tamara (Vasas Akadémia), 
Ruff-Nagy Dóra (Serco Uni Győr), 
Peyton Williams (NKA Universitas Pécs), 
Alekszandra Sztanacsev (Atomerőmű KSC Szekszárd). 

Az eredményhirdetés végén Papp Péter búcsúmeccse alkalmával díjat kapott a KSC Szekszárd vezetőitől. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!