Női labdarúgás

2023.10.09. 19:06

A 93. percben csúszott ki a győzelem a Szekszárdi WFC kezéből

Egy pontot elhozott az Astra-HFC Üllő otthonából a Szekszárdi WFC, mégsem volt boldog a lefújás után Micskó Márk, a vendégek vezetőedzője.

Rónai Gábor

Acsádi Petráéknak (jobbról) kevés hiányzott, hogy győzelmet ünnepelhessenek

Fotó: Makovics Kornél

„Kicsit csalóka az eredmény, mert a mérkőzés előtt lehet elfogadtuk volna az egy pontot, de így a végeredmény tudatában elbuktunk kettőt – bosszankodott Micskó Márk, a szekszárdiak vezetőedzője. – Az első félidő kiegyenlített volt, ellenfelünk egy helyzetéből gólt szerzett, de inkább mezőnyben folyt a játék. A második félidőre  rendkívül jó hozzáállással jött ki a csapat, teljesen megérdemelt volt, hogy megfordítottuk az eredményt, de sajnos a második gól után nem sikerült megszerezni a mindent eldöntő harmadikat. Ellenfelünk a kilencvenkettedik percben egy nagyon véleményes szituáció után egyenlített. Győzelmet érdemeltünk volna, a csapat rendkívül kompakt volt. Mindent egybevetve így is jár a gratuláció a lányoknak” – összegzett a tréner.
Érthető a szakvezető csalódottsága, hiszen a szekszárdiak egy megnyert meccset engedtek ki a kezükből. A jól futballozó sárga-feketék egészen a 93. percig győztesnek tűntek, de aztán jött a hazaiak gólja, így három helyett „csak” egy pont jutott. Különösen azért fájó ez a pontvesztés, mert több olyan lehetőségük is volt a szekszárdiaknak, amelyek bármelyikével lezárhatták volna a találkozót. 

Simple Női Liga. NB I, 7. forduló. Astra-HFC Üllő–Szekszárdi WFC 2–2 (1–0)
Üllő, v.: Alafi B. (Tóth Cs., Colbers A.). Astra- HFC Üllő: Schvirján – Csolti, Kövy, Lovász E., Kós, Szakonyi, Antalicz (Gelb, 67.), Vidács, Pap N. (Balogh O., 76.), Véninger, Erdész (Almási, 91.). Szekszárdi WFC: Jancecz – Jáhn K. (Kágyi Á., 91.), Schell, Nagy-Cseke (Prigli, 67.), Vári, Kágyi K., Kiss G., Taylor, Acsádi P., Keeley, Stubblebine. Gól: Kós (39.), Lovász (93.), illetve Keeley (49., 80.). 

Simple Női Liga, NB I 
1. Győr 6 6 0 0 31–4 18
2. Ferencváros 5 5 0 0 28–0 15
3. Puskás AFC 6 5 0 1 18–7 15
4. MTK Budapest 6 4 0 2 11–7 12
5. Haladás 6 3 1 2 12–8 10
6. Astra 5 2 1 2 9–6 7
7. Diósgyőr 6 2 1 3 12–21 7
8. Soroksár 6 2 0 4 9–18 6
9. Szekszárd 6 1 2 3 5–10 5
10. Szeged 6 1 1 4 4–16 4
11. Fehérvár 6 1 0 5 5–22 3
12. Budaörs 6 0 0 6 2–27 0

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!