OTP Bank Liga

2023.10.21. 16:39

A tabella élére állt a hétgólos meccset nyerő Paksi FC!

Sorozatban hatodik bajnoki mérkőzésén maradt veretlen az OTP Bank Ligában szereplő a Paksi FC, amely szombaton 5–2-re győzött a ZTE FC vendégeként, s vasárnap estig biztosan a tabella élén áll.

Berg Sándor

Ötöt gurított Zalaegerszegen a Paks

Fotó: Földi Imre

A válogatott szünet elég időt adott ahhoz, hogy a kisebb sérülésből Lenzsér Bence és a Kecskeméten kényszerűségből lecserélt Silye Erik is felépüljön, Haraszti Zsolt és Könyves Norbert ugyanakkor a maródiak listájára került. A hazaiak támadósorában viszont ott volt a házi góllövőlistát vezető horvát Antonio Mance, a francia Yohan Croizet és a nyáron az atomvárosiaktól igazolt Sajbán Máté.

A találkozó második nagy helyzete éppen az ex-paksi csatár előtt adódott, de közeli lövését egy védő blokkolta a 22. percben. Az első lehetőséget viszont Windecker József jegyezte, aki negyedórával korábban kapufát találta el. A két helyzet között sokat hibázott mindkét fél, így folyamatos játék sem tudott kialakulni. A paksiak nyugodtak meg korábban, de fogalmazhatunk úgy is, hogy az egerszegi védelem ingott meg előbb, ezáltal Windecker duplájával és Skribek Alen találatával gyorsan három nullára ellépek. A hajrában aztán két hiba elég volt Sillyééktől hátul, hogy Mance góljaival még tartogasson izgalmakat a második félidő.

Windecker József (balra) és Skribek Alen, az első félidő paksi góljainak szerzői
Fotó: Földi Imre

Azt már a 453. NB I-es mérkőzésén pályára lépő Böde Dániellel és a korábbi paksi gólkirállyal, Hahn Jánossal a gyepen születtek. Utóbbi egy óriási kapushibát követően gyorsan megszerezte szezonbeli első találatát, majd a 351. élvonalbeli bajnokiján szereplő Szabó János szögletből állította vissza a háromgólos különbséget. Erre nem, hogy gyorsan, de egyáltalán nem tudtak válaszolni a cserék ellenére enerváltan játszó zalaegerszegiek, így a Paks sorozatban a hatodik válogatott szünet utáni első bajnokiján is veretlen maradt (5 győzelem, 1 döntetlen) és zsinórban hatodik bajnokiján nem kapott ki (5 győzelem, 1 döntetlen), erre legutóbb idén február és április között volt példa.

A vasárnapi Diósgyőr–Ferencváros találkozó végéig biztosan a tabella élén álló atomvárosiak október 29-én a kiesőhelyen álló Kisvárdát fogadják.

OTP Bank Liga, 10. forduló
ZTE FC–Paksi FC 2–5 (2–3)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 3277 néző. V.: Erdős (Vígh-Tarsonyi, Horváth Z.)
ZTE: Gyurján – Huszti A. (Szalay Sz., 55.), Evangelou, Csóka, Medgyes Sz. – Szankovics (Kovács B., 55.), Bedi – Sajbán Máté (Meshack, 55.), Croizet (Klausz, 73.), Szendrei N. – Mance. Vezetőedző: Boér Gábor
Paks: Szappanos – Lenzsér, Kinyik, Szabó J. – Osváth, Windecker (Horváth K., 90+2.), Papp K., Mezei (Szabó B., 82.), Silye (Kovács K., a szünetben) – Beke (Böde, a szünetben), Skribek (Hahn, a szünetben). Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Mance (44., 45+3.), illetve Windecker (32., 43.), Skribek (39.), Hahn (50.), Szabó J. (59.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!