Emléktorna

2023.10.03. 15:40

Idén is megemlékezett Csonti bácsiról a bonyhádi kosárklub (galériával)

Negyedik alkalommal rendezte meg a KSE Bonyhád együttese a Dr. Ábrahám János Emléktornát, amelynek keretén belül a völgységi klub U12-es, az NB II-re készülő felnőtt, valamint az Öregfiúk csapata is pályára lépett.

Keszler Ferenc és Darabos Péter az emléktábla előtt

Forrás: Bonyhádi KSE

A négycsapatos utánpótlástornán Gébert Attila fiatal tanítványai a bátaszékiekkel játszották az elődöntőt, ami három pontos hazai győzelemmel zárult, míg a másik ágon a Paks magabiztosan verte a mohácsiakat. A bronzmérkőzésen hosszabbítást követően a baranyai egylet diadalmaskodott, míg a döntőt követően – ami előtt Kiszler Ferenc, a BKSE volt elnöke mondott beszédet Dr. Ábrahám János megkoszorúzott emléktáblája előtt – az atomvárosi fiatalok ünnepelhettek.

Az emléktorna zárásaként a bonyhádi klub NB II-es és Öregfiúk csapata mérkőzött meg egymással.

– Méltón emlékezett meg ismét egyesületünk a bonyhádi kosárlabda meghatározó és nyugodtan nevezhető megteremtő személyiségéről. A négy csapat, illetve az azt követő gálameccs is tartogatott „finomságot” a sportág szerelmeseinek. Jövőre is igyekszünk az ideihez hasonló programmal tisztelegni Csonti bácsi emléke előtt – fogalmazott Darabos Péter, a klub elnöke. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!