Kosárlabda

2023.11.18. 19:50

Megtört a jég, megszerezte első bajnoki győzelmét az Atomerőmű SE!

Az Atomerőmű SE NB I-es férficsapata hét vereség után legyőzte idegenben a zalaegerszegieket, ezzel első győzelmét aratta a 2023/2024-es idényben.

Teol.hu

Mario Ihring remekül játszott Zalaegerszegen

Fotó: Molnár Gyula

Nem voltak jók az előjelek az Atomerőmű SE számára a szombat esti, zalaegerszegi fellépés előtt. A régóta maródi Eilinsgfeld János és Duda Sanadze mellé csatlakozott Pajor Dávid, Gulyás Milán és Kovács Ákos – előbbi kettő boka-, utóbbi vádlisérülés miatt nem léphetett pályára. 

Aki azonban ott volt az ASE-ban, az úgy ment fel a pályára, hogy most vagy soha. A szlovák Mario Ihring és a legújabb amerikai, Kassim Nicholson vezérletével vezettek a paksiak, akik a második negyed közepén már húsz ponttal (24–44) tartottak előrébb. 

Keller Iván triplájával 72–71-nél a 32. percben először vezetett a meccsen a Zete, s félő volt, hogy itt a vége! De nem lett vége, mert ezen a napon az Atomerőmű SE játékosai úgy kosaraztak, úgy küzdöttek, ahogy azt mindig szeretnék látni a drukkereik. Ihring és Nicholson mellé Derrick Woods, Maliek White és Keith Wright Jr. is felzárkózott pontszerzésben – meglett az első győzelem, nagy kő esett le mindenki szívéről! 

Tippmix Férfi Kosárlabda NB I, a 8. fordulóban
Zalakerámia ZTE KK–Atomerőmű SE 86–92 (16–27, 19–22, 31–18, 20–25)
Zalaegerszeg, v.: Győrffy P., Makrai M., Szilágyi B. Zalaegerszeg: Hicks 12/6, Mishula 10/3, Simó, Osztojics 22, Tóth Á. 10. Csere: Keller I. 11/9, Lekunas 12/6, Csuti, Green 4, Csátaljay. Edző: Lubomir Ruzicska. Atomerőmű: Ihring 25/18, White 10/6, Radics 2, Nicholson 24/6, Wright 10. Csere: Dorogi 7/3, Géringer, Sövegjártó, Woods 11/6, Kékesi 3/3. Edző: Sebastjan Krasovec. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!