Teremfoci

2024.02.29. 15:36

Oroszok is jelezték, jövőre indulnának a teremtornán

Színvonalas, izgalmas és kiegyenlített mérkőzéseket láthattak tíz szombaton át a sportcsarnokba kilátogató nézők, többek között így összegezte a XXII. Madocsai Teremlabdarúgó-tornát Szintai László főszervező.

Berg Sándor

Szenteste előtt egy nappal kezdődött és múlt héten ért véget a huszonkettedik alkalommal megrendezett madocsai teremtorna. Az idei kiírásban tíz csapat tíz szombaton át rúgta a bőrt a település sportcsarnokában.

Szintai László szervező (középen) szerint izgalmas és kiegyenlített mérkőzéseket láthatott a közönség
Fotó: Molnár Gyula

– Év végén nem kellett meghirdetnem a tornát, a tavalyi nyolc csapat mindegyike igent mondott a felkérésre, valamint befutott az ASE Paksra épülő LFK és a többségében a helyi csapat játékosaiból alkotott Gerjen Bulls is jelentkezése. Tíz csapatnál tovább nem akartam bővíteni a mezőnyt, nehogy túlságosan elhúzódjon a torna. Így is a megye egyes bajnokság első fordulóján végeztünk – fogalmazott lapunknak Szintai László.

Hozzátette, idén a korábbiakhoz képest is rugalmasabbnak kellett lennie, figyelembe kellett vennie a csapatok kéréseit, programmódosításait és a betegségeket. Kiemelte, ezeket sportszerűen viselte a többi csapat.

– Sok volt a szoros mérkőzés, a döntetlen és a kiegyenlített találkozó, ami azt jelzi, hogy néhány gárda egyforma erősséget képviselt – folytatta a főszervező. – A legjobb játékosa díjnál nagy gondban voltam, mert sok volt a jó teljesítmény, a döntésben nagy segítségre voltak a csapatok és a nekik kiosztott szavazólapok. A játékvezetők is jól fújtak, sikerült lehozniuk nagyobb gond nélkül ezt a tíz hetet.

A végeredményről úgy fogalmazott, a címvédő Németkéri Barátokat és az alapszakasz-győztes MNKK-t a négy közé várta, a bajnok Sarki Kocsma, amelynél Böde István sérülés miatt pár meccset kihagyott, a torna végére összekapta magát. A tavalyi döntős Deportivo szűk kerettel, sokszor kapus nélkül állt ki, így az elődöntőről lecsúszott, míg a meglepetéscsapat a faddiakkal frissítő Herczig és Társa Bt. volt, amely végül bronzérmet szerzett.

– Három forduló után egy orosz férfi jelezte, a következő kiírásban szeretnék megmérettetni magukat, de Kölesdről is jelezték, indulási szándékukat – árulta el Szintai László, akinek idén év végén fel lesz adva a lecke, ha nem szeretné tovább bővíteni a létszámot a huszonharmadik kiírásra.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!