Labdarúgás

2024.03.31. 08:15

NB I-es játékosokkal a keretben sem született gól a paksiak bajnokiján – galériával

Gól nélküli döntetlennel ért véget az NB III-as focibajnokság Dél-Nyugati csoportjának 22. fordulója a Paksi FC második csapata és az Érdi VSE között.

Teol.hu

Fotó: Molnár Gyula

Öt sárga lapja miatt Lenzsér Bence és Papp Kristóf sem léphet pályára az Újpest ellen az NB I-ben, így mindketten „visszajátszottak” a paksiak második számú csapatához (előbbi a kezdőben, utóbbi a kispadon kezdett). Az atomvárosi fiatalok végig kézben tartották a mérkőzést, szinte felbillent a pálya, az érdiek láthatóan a védekezésre rendeztek be. 

Ezt jól csinálták a vendégek, igaz, az is kellett a gólok elkerüléséhez, hogy az utolsó passzokba vagy lövésekbe rendre hiba csússzon, illetve hiányozzon Kindl István csapatából a kreativitás a támadó harmadban. A paksi fiatalok, akik tavaly február után játszottak ismét gól nélküli döntetlent, már négy mérkőzés óta veretlenek. Legközelebb április 7-én a feljutásért harcoló Szentlőrinc vendégei lesznek.

A Szekszárdi UFC a kaposváriakat, a Bonyhád-Majos a dunaújvárosiakat, a Dunaföldvár pedig a PTE-PEAC csapatát fogadja. Valamennyi mérkőzés 16 órakor kezdődik.

NB III, Dél-Nyugati csoport, 22. forduló
Paksi FC II–Érdi VSE 0–0
Paks, v.: Gáspár A. (Farkas G., Topálszki)
Paks II: Kovács F. – Babos, Ádám D., Lenzsér (Papp K., a szünetben), Lépő – Győrfi, Jász, Marosi (Ignácz B., 82.), Lapu – Szabó A. (Palóka, 70.), Pesti Z. Edző: Kindl István
Érd: Pillár-Bán – Szabó R. (Rónaszéki, 75.), Kertai, Morvai, Németh G., Pintér N. – Spinner (Horváth B., 54.), Göblyös, Farkas B. (Csilus, 54.), Kertész B. (Juhász B., 66.) – Monori. Edző: Ebedli Zoltán
Kiállítva: Morvai (86.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!