Labdarúgás

2024.05.27. 12:34

Három év után ült fel ismét a Nyugat trónjára a Tamási II

A Tamási 2009 FC II idegenben 11–0-ra ütötte ki a Kaposszekcső-Csikóstőttős együttesét, ezzel matematikailag is bebiztosította bajnoki címét a vármegyei III. osztály Nyugat csoportjában.

Teol.hu

A címvédő Dombóvári LK úgy lépett pályára vasárnap a Nak otthonában, hogy tudta, azzal, hogy a Tamási II előző nap nyert, már nem tudja utolérni riválisát. A listavezető így a tavalyi hatodik hely után, a 2021-es bajnoki címet követően szerzett ismét aranyérmet Nyugaton.

A forduló rangadóját Iregszemcsén játszották, ahol a hazaiak a félidőben még hátrányban voltak, de a 90. percben fordítva végül legyőzték a Zomba csapatát, ezzel átvették a harmadik helyet riválisuktól a tabellán. A Döbrököz háromgólos vesztett állásból mentett pontot Magyarkeszin, a sereghajtó dalmandiak pedig tizenkilencedik bajnokijukat is elveszítették.

Nyugati csoport, a 24. forduló eredményei
Kaposszekcső-Csikóstőttős KSE–Tamási 2009 FC II 0–11 (0–5). Csikóstőttős, v.: Csobot L. (Albert J.). Gólszerző: Horváth Cs. (10., 11., 33., 65.), Kotroczó (60., 70., 86.), Hegedűs D. (24., 90.), Dobos J. (18.), Béres Sz. (85.)
Nak SE–Dombóvári LK 2–3 (0–2). Nak, v.: Maczik (Albert J.). Gólszerző: Rácz M. (60.), Móricz G. (65.), illetve Kis D. (20., 68.), Sólyom B. (24.)
Iregszemcsei SE–KSE Zomba 2–1 (0–1). Iregszemcse, v.: Szabó P. (Hauck). Gólszerző: Horváth Krisztófer (65., 90.), illetve Tamás D. (16.)
Magyarkeszi KSE–Döbröközi KSE 3–3 (3–1). Magyarkeszi, v.: Málinger (Szabó J.). Gólszerző: Orosz Á. (3.), Bella (9.), Mudris Norman (31.), illetve Greschner (38.), Papp M. (67., 11-esből), Bakonyi (82.)
1952 Dalmand SC–Tolnanémedi KSC 0–9 (0–6). Dalmand, v.: Szappanyos (Tóth T.). Gólszerző: Tisza Á. (1., 7., 18., 41.), Ifjú L. (58., 77., 79.), Takács M. (2., 16.)

1TAMÁSI II.19162194–1650
2DOMBÓVÁRI LK181341106–1643
3IREGSZEMCSE18122466–2638
4ZOMBA19121680–3337
5MAGYARKESZI1895488–3832
6DÖBRÖKÖZ1892785–3329
7TOLNANÉMEDI2084859–5728
8IZMÉNY18611141–5419
9NAK 19411448–9113
10KAPOSSZEKCSŐ-CSIKÓSTŐTTŐS18201619–1206
11DALMAND 1900198–2100

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!