Pénzbehajtás és reform

Míg Bajnai Gordon miminiszterelnök a hivatalba lépése óta több ízben is azt igyekezett deklarálni, hogy a vezetésével nemrégiben felállt kabinetet egyfajta szakértői kormánynak tekinti, amelynek a tagjai nem politikusok, nincsenek is ilyen ambíciók, emellett csak és kizárólag egyetlen feladatra, jelesül a válságkezelésre „szerződtek” és koncentrálnak, addig a Fidesz kommunikációja főleg arról akarta és akarja meggyőzni a közvéleményt, hogy a Bajnai-team tulajdonképpen ugyanannak a politikának a szerves folytatója, amelyet a 2002 óta hivatalban lévő MSZP–(SZDSZ)-kormányok képviseltek. No, már most, hogy melyik állítás is fedi jobban a valóságot, abba egyrészt azért nem szívesen mennék bele, mert ennek a megítélése is – mint annyi más ügyé ebben az országban – a politikai hitvallás része, azaz a pártszimpátiától függ, másrészt pedig amiatt, mert – szégyen ide vagy oda – a korábbinál is kevésbé látom, vajon mit is takar a Bajnaiék által olyan sokat emlegetett „szakértői kormány” kifejezés. Eddig ugyanis azt hittem – meglehet, rosszul –, hogy egy olyan csapatra, amely nem a szűken vett napi politikai érdekei szerint cselekszik, és amelynek tagjait nem a választói voksok elvesztésétől való páni félelem vezérli, azért van szükség, hogy végrehajtsa azokat a hosszú távra szóló, emellett nagyívű átalakításokat, amelyekhez a politikusok – némileg magyarázható okokból – nem mertek hozzányúlni, de amelyek egyszerűen elengedhetetlenek, ha egy, a mainál sikeresebb országban akarunk élni. És talán ezért is vagyok anyira zavarban a Bajnai-kormány eddigi intézkedéseit látva, lévén azok a magamfajta, avatatlan szemlélő számára sokkal inkább tűnnek egyfajta „pénzbehajtásnak”, semmint mélyreható és átgondolt reformoknak.

Hogy mást ne mondjak, ott van mindjárt az az Oszkó Péter, aki bizonyára kiváló szakember, és aki a Deloitte Magyarország alkalmazottjaként nem győzte elégszer hangsúlyozni a hazai adórendszer teljes átalakításának a szükségességét..., de akitől egyelőre nem telt másra, csak újabb és újabb adók kiagyalására (lásd az eredeti formájában szinte nyomban elvérzett ingatlanadót, az EVA 30 százalékra emelésének a tervét, és így tovább, és így tovább), amely ötletekhez szerintem nem szakembernek kell lenni (Oszkó adószakértő), hanem találékonynak, ami viszont egy teljesen más kategória. Félreértés ne essék, az előttem is világos, hogy a kormányzat pillanatnyilag amolyan „tűzoltómunkát” folytat, amelynek a célja, hogy a költségvetésen tátongó lyukakat betömködje, de hogy a megszorításokon túlmenően szinte ne is essék szó akár csak egyetlen nagyobb horderejű (hadd ne mondjam: reformértékű) változtatásról sem, azt enyhén szólva is furcsának tartom. Nem zárom ki természetesen, hogy bennem van a hiba, amikor azt várom el ezektől az önmagukat is csak „szakember”-nek aposztrofáló személyektől, hogy az olyan területek átalakítását kezedjék meg, mint amilyen példának okáért az egészségügy, az adó-, a nyugdíj-, avagy az önkormányzati rendszer, dehát mit csináljak, ha egyszer számomra kizárólag ez jelentené a minőségi változást a korábbi – zömmel politikusokból álló – kormányzatokhoz képest, amelyek „padlássöprés” terén semmivel se voltak ötletszegényebbek, mint az úgynevezett „szakértők”, legfeljebb gyávábbak. Ám ne legyünk igazságtalanok, elvégre elképzelhető, hogy az államkassza feltöltése utám valami érdemleges cselekvésre is sor kerül majd. Idő mindenesetre nem sok van rá.