2009.09.18. 15:08
Csak a választásokig vonul a háttérbe Gyurcsány?
A választásokig mindenképpen háttérben marad Gyurcsány Ferenc miniszterenök, utána azonban segíteni akar az MSZP megújulásában
Csak a kampány idejére, a választásokig tervezi kényszerű pihenőjét Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök, legalábbis erre utal legújabb blogbejegyzésében.
"Azt tartom helyesnek, hogy leköszönt miniszterelnökként, pártelnökként egy jó ideig visszafogottan vegyek részt a közéletben. Sokak ragaszkodása, szeretete persze jól esik, de a politika elsősorban nem személyes kérdés. A kormánynak és a pártnak új vezetése van, őket kell erősíteni. Nem visszafelé nézünk, hanem előre. Nem szabad olyat tennünk, ami növeli a terméketlen belső feszültség esélyét, ami gyengíti a kormányt vagy az MSZP-t" - írja a szocialisták volt pártelnöke.
"Jó fél év múlva választások lesznek. A balliberális nemzeti progresszió ügyét az MSZP-n kívül talán senki sem tudja majd képviselni a következő parlamentben. Aztán ha túl leszünk a választásokon, majd megbeszélhetjük, hogy mi volt az elmúlt évek tanulsága, és azt is, hogy mi következik ebből" - áll a pénteki keltezésű blogbejegyzésben.