Magyarország „tyúktolvajai”

Hogy azok a korrupciós ügyek és azok a szemérmetlen lopások, amelyek az elmúlt nyolc év során a kormányon lévő párt(ok) politikusait érintették, vajon milyen szerepet is játszottak a szocialisták és a szabad demokraták vesszőfutásában, csak a jó Isten a tudója, de hogy nem csekélyet, abban egész biztosak lehetünk. Ezért aztán nem is tekinthető véletlennek, hogy a kormányra készülődő Fidesz politikusai immár naponta elmondják, hogy hatalomra kerülve az első dolguk lesz megakadályozni az enyves kezűek ügyködését, legyen szó akár a legkisebb lopásról is. Erről szólt pár nappal ezelőtti veszprémi fórumán Navracsics Tibor, a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője, mondván, egy összeomlott gazdaságot kell ismét erőssé tenni, csakhogy „most a pénzt nem fogják ellopni, amit megtermelünk, az megmarad”, s erről beszélt Pokorni Zoltán, a Fidesz egyik régi „motorosa” is, aki egyenesen úgy fogalmazott, „mindenkinek meg kell értenie, hogy ha kormányra kerülünk, nincs több lopás; annak, aki legelőször belenyúl a kasszába, annak le lesz vágva a keze”. No, már most, ezek kétségkívül szép, nemes és lélekemelő gondolatok, ám egynéhány kérdés mégiscsak felmerül az emberben. És itt nem kizárólag arra utalok, mi is lesz azokkal, akik nem elsőként, hanem másodikként, harmadikként vagy sokadikként  nyúlnak bele a kasszába, és még csak nem is arra, miért feltételezi bárki is, hogy a második Orbán-kormány idején veszélyben lehet a kassza, ha egyszer – amint állítják – 1998-2002 között a Fidesz maga volt a becsület élő szobra, hanem arra, vajon Pokorniék komolyan elhiszik-e, hogy egy ciklust meg lehet úszni tolvajlás nélkül, és hogy a nagy pénzek közelébe kerülő embereik majd morális okokból visszafogják magukat.

Ez a kérdés egyébként azért is indokolt, mivel magam még jól emlékszem az 1998-as választások kampányára, amikor egy most is élő klasszikus – jelesül Orbán Viktor – azt mondta, a rókát bizony nem lehet leszoktatni a tyúklopásról. És bár a Fidesz-elnök értelemszerűen a „szocialista rókákra” célzott (akik különben – elnézve ez elmúlt nyolc esztendőt – tényleg nem  túl sokat tanultak abból a Tocsik-ügyből, amelynek jelentős szerepe volt a ''98-as buktában), a megállapítása kétségkívül érvényes a saját pártjában meghúzódó „ravaszdiakra” is. Mert bár a Fidesz háza táján – ahogy azt az előzőekben már említettem – szokás azt mondani, hogy nekik nem voltak úgymond „ügyeik”, azért ez korántsem így van. Na, persze, az a panama-lavina, amit a szocialisták (meg a liberálisok) az elmúlt években zúdítottak az országra, valóban elfeledi a régebben történeteket, csakhát ettől azok még megestek. És most már nem az a lényeg, hová, ki(k)nek a zsebébe is vándoroltak a Fidesz-székház eladásából származó pénzek, vagy hogy hány – a Fidesz „holdudvarához” sorolható személyek érdekeltségi körébe tartozó, milliós köztartozást felhalmozó – céget tüntettek el villámgyorsan az erről semmit sem tudó Kaya Ibrahim és Josip Tot nevébe, hanem hogy van-e bármiféle garancia a hasonló esetek elkerülésére. Nos, ami engem  illet, ilyesmit nem látok. Mert noha Pokorni „kézlevágós” fenyegetőzése és Navracsics szent fogadkozása nagyon jól hangzik (megjegyzem, az MSZP is égre-földre esküdözött a „tocsikolás” után, aztán tessék...), ennél azért sokkal többre lenne szükség. Még akkor is, ha jómagam e tekintetben az átlagosnál talán pesszimistább vagyok. Na, mindegy, majd meglátjuk.