2010.03.23. 13:09
Mi lesz a magyar frankhitelesekkel?
Miután a svájci frank tíz éves csúcsra emelkedett az euróval szemben, a svájci nemzeti bank elnöke leszögezte, hogy kontrollálják a deviza árfolyamát és megvédik a külső sokkoktól.
Philipp Hildebrand megfogalmazása szerint a jegybank határozottan lép fel a túlzott frankerősödéssel szemben. A svájci nemzeti bank vezetője úgy látja, hogy a deflációs fenyegetést nem lehet elbagatellizálni, meg kell védeni a külső sokkoktól a devizát és az euróval szembeni túlzott erősödés is ilyennek tekinthető. A frank egyébként Hildebrand bejelentés után rögtön gyengült.
A pillanatnyi devizaárfolyamokat itt találja!
Az ügy hátterét az adja, hogy a frank tíz éves csúcsra erősödött az euróval szemben, a deviza árfolyamának emelkedése pedig nyomás alá helyezte a jegybankot, amelytől elvárják, hogy tartsa kordában a frank értékét.
Ugyanakkor a Royal Bank of Canada elemzője a Bloombergnek úgy nyilatkozott, hogy Hildebrand szavai csupán megerősítik a jegybank eddigi kommentárjait és ezzel azt a benyomást keltik, hogy a jelenlegi árfolyam elfogadható. Elsa Lignos úgy látja, hogy a bankár messzebbre is mehetett volna a frank védelmében.
Miként érintheti a svájci deviza euróval szembeni erősödése a magyar frankhiteleket? Erről itt olvashat