2010.09.27. 16:07
Századvég: Verhetetlen a Fidesz
A Századvég szeptemberi közvélemény-kutatása szerint a parlamenti pártok társadalmi támogatottsága nem, vagy csak alig módosult az augusztusi felmérésben rögzítettekhez képest.
Egy héttel az önkormányzati választások előtt a pártok erőviszonya megegyezik azzal, amit 2010 tavaszán, az országgyűlési választások időszakában mutattak az adatfelvételek. A parlamenti ellenzék kispártjai a választások óta eltelt hónapokban, érdemben nem tudtak erősödni, mi több, a Jobbik és az MSZP esetében kisebb lemorzsolódás figyelhető meg.
Az ősz első hónapjában az összes megkérdezett körében a Fidesz-KDNP pártszövetség támogatottsága kismértékben – statisztikai értelemben nem releváns módon – nőtt (+1%) augusztusi felmérésünkhöz képest, azaz az állampolgárok közel fele (47%) szavazna a vezető kormánypártra.
Az ellenzéki pártok pillanatnyi népszerűségében ugyancsak nem szignifikánsak azok a változások, amelyeket rögzítettünk: az MSZP 1 százalékkal kevesebb szimpatizánst tudhat maga mögött (12%) mint egy hónappal ezelőtt, hasonló mértékű apadás figyelhető meg az LMP táborában (5%) is, viszont a Jobbik 1 százalékkal növelni tudta támogatottságát (8%). A kérdezettek negyede szeptemberben sem akart vagy nem tudott erre vonatkozó kérdésünkre válaszolni.
A cikk folytatása itt olvasható!