A Fidesz szép, új (orwelli?) világa

Méltatlanul kevés helyet kapott a hazai médiában a T. Ház azon ülésnapja, amelyen bizonyos rendészeti tárgyú jogszabályok módosításokról vitáztak a képviselők, és ahol az ellenzék a megszokattnál is sokkal keményebben bírálta azt a kormánypártot, amely – legalábbis a jobbikos és a szocialista honatyák felszólalásaiból erre kell következtetnünk – egyfajta orwelli világ honi kialakítására törekszik. Gaudi-Nagy Tamás például az emberi jogokat nagyon súlyosan sértő, a Rákosi-korszak „csengőfrászos” időszakát idéző, emellett diktatórikus és tarthatatlan elképzelésnek ítélte azt a kormányzati indítványt, amely bírói engedély nélkül is lehetővé tenné a terrorizmussal összefüggésbe hozható személyek lehallgatását és a házkutatást, ugyanis  – érvelt a Jobbik közismert jogásza – ez a megoldás példátlan lehetőséget adna a kormányzatnak arra, hogy az általa terrorizmussal meggyanúsított illetőket állandó megfigyelés alatt tartsa, ezzel mintegy megsemmisítve a magánszférájukat. Mindez Gaudi-Nagy szerint azért is tarthatatlan helyzet, mert Magyarországon nincs valódi terrorfenyegetettség, így aztán hazánk számára legfeljebb az jelenthet némi kockázatot, ha katonáink továbbra is Afganisztánban maradnak. Lányegében ugyanezt az álláspontot ismételte meg párttársa, a Jobbik rendvédelmi kabinetjének vezetője, Volner János, aki felháborítónak nevezte, hogy az indítvány alapján egy terrorgyanúba került személy valamennyi ismerősének a telefonjait lehallgathatják, sőt, akár a magánlakásaikat is megfigyelhetik, amiből az következik – vélte –, hogy a tervezetet egyetlen demokrata sem szavazhatja meg. A szocialista Vadai Ágnes viszont egy kérdést intézett a kormányzathoz, azt tudakolva, vajon miért félnek annyira az állampolgároktól, hogy egy seregnyi embert titkosszolglati eszközökkel akarnak megfigyeltetni. És bár Répássy Róbert igazságügyi államtitkár az elhangzottakra reflektálva azt mondta, teljesen indokolatlan az világvége-hangulat, ami az ellenzéki véleményekből kisüt, én mégis úgy vélem, nem árt az óvatosság, elvégre nem olyan országban élünk, ahol a pártok különösebben válogatnának az eszközökben, amikor a politikai ellenfelek legyőzéséről van szó.

Mert ha az a kormányzati álláspont nehezen is vitatható, hogy tudniillik a terrorfenyegetések esetenként szükségessé, sőt, elkerülhetetlenné teszik a magánszféra korlátozását, jómagam mégsem merném azt állítani, hogy az ellenzéki pártok ebben az esetben túlreagálták a dolgot. Vagy vannak olyanok, akik szerint maradéktalanul megbízhatunk a hazánkban működő politikai szervezetek bármelyikében is, ha az szinte korlátlan hatalmat kap a kezébe? Elhihetjük bármelyiknek is, hogy akkor is önmérsékletet tanúsít majd, ha egyébként kénye és kedve szerint alakítgathatja, formálgathatja nemcsak a hatályos törvényeket, de akár az alkotmányos berendezkedést is? Mert persze, lehet az ilyesféle kérdéseket bagatellizálni, lehet félvállról venni, nekem is az a meggyőződésem, hogy egy olyan országban, ahol a pártok különféle listákat vezetnek az őket, valamint az ellenérdekű erőket támogató polgárokról (lásd a Kubatov-sztorit), ahol a titkosszolgálatokat a hatalmon lévők minden különösebb aggály nélkül felhasználják a politikai csatározások során (ilyenre az elmúlt ciklusban is akadt példa)..., nos, ott szerintem az ég világon bármi megtörténhet. És hát – legyünk őszinték –, a Fidesz eddigi ténykedése sem azt mutatja, hogy a jogállami módszerek kis hazánkban maradéktalan tiszteletet élveznének, hacsak nem tekintjük rendjén valónak az Alkotmánybíróság jogkörének példátlan korlátozását,  visszamenőleges hatályú (!) törvények megalkotását, különösen pedig az emberek megtakarításainak időleges (?) einstandolását. Ilyen előzmények után azt lehetővé tenni a hatalomnak, hogy bírói engedély, vagyis kontroll nélkül ellenőrizze az állampolgárok magánszféráját..., hát, kell hozzá egy „kevéske” biztalom. Más kérdés, hogy a kétharmados parlamenti többség birtokában a kormányzat a rendészeti jogszabályokat is úgy módosítgatja, ahogy akarja, az ellenzéki hangoknak semmi jelentőségük sincs. Úgyhogy előre az orwelli úton!