Fontos-e még a Szögi-ügy?

Gondolom, nem sokan akadnak e hazában, akik ne hallottak volna arról a brutális és felkavaró bűncselekményről, ami 2006. október 15-én történt a Borsod megyei Olaszliszán, és amelynek során egy nem túl komoly közúti balesetet követően felbőszült helybéliek a gyermekei szeme láttára verték agyon a 44 esztendős, Tiszavasváriban élő Szögi Lajost. A köztiszteletben álló tanárember meglincselése nagyon komoly indulatokat keltett, melyek a politikát sem kerülték el: a Fidesz a katasztrofális közbiztonságot emelte ki, mondván, a szocialista kormányok ezt a területetet is tönkretették, míg a szélsőjobboldal az úgynevezett „cigánybűnözés” újabb megnyilvánulását látta és láttatta az egyébként kétségkívül döbbenetes bűntettben. És bár a tragédia évfordulóin kisebb-nagyob csoportok azóta is megemlékeznek az egész országot sokkoló eseményről, a történtek az idő múlásával némileg feledésbe merültek, mígnem a gyilkosság nyomán elindított kártérítési per megint csak ráirányította a közvélemény figyelmét a Szögi-ügyre. És nem véletlenül, ugyanis a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróság első fokon  46 millió forint (!) nem vagyoni kártérítésre kötelezte a tetteseket, miután – így az indoklás – az áldozat családtagjainak a szeretett apa, férj, gyerek elveszítése olyan traumát jelentett (Szögi Lajos lányait például pszichiáter kezelte, míg az édesanyja infarktust kapott), amit az érintettek bizonyára soha nem lesznek képesek feldolgozni. Ám a történet még itt se ért véget, hiszen miután kiderült, hogy a mindösszesen több mint másfél száz évnyi szabadságvesztésre ítélt nyolc tettestől nemhogy 46 milliót, de még csak megközelítően ekkora összeget sincs esély behajtani, a T. Házban is téma lett a kártérítés, lévén két szocialista országgyűlési képviselő egy olyan, a Jobbik által is támogatott törvényjavaslatot nyújtott be, ami lehetővé tette volna, hogy „különös méltánylást érdemlő esetben (...) a kárenyhítésre jogosult áldozat javára jogerősen megítélt, az elkövetőt terhelő kártérítés megfizetését a központi költségvetés terhére átvállalhatja”..., ami Szögiék esetében azt jelenthette volna, hogy a gyilkosok helyett az állam áll helyt.

Volna, mondom, hiszen Ficsor Ádám és Juhász Ferenc kezdeményezésből – legalábbis egyelőre – biztosan nem lesz semmi. Olyannnyira nem, hogy a kétharmados „(fülke)forradalom” lázában élő kormánypárti frakciók már tárgysorozatba venni se engedték a javaslatot – az ellenzék 117 „igen”-je kevésnek bizonyult a Fidesz és a KDNP 215 „nem” voksához képest –, ami nem csupán elgondolkodtató, de arra is rávilágít, hogy a bizonyos politikai erőknek csakis addig volt a „szívügyük” a Szögi család, amíg az esetüket kampánycélokra lehetett felhasználni. És ez a megállapítás nem kizárólag a Fideszre, hanem a Vona Gábor vezette csapatra is vonatkozik, mert bár a Jobbik képviselői a szocialista honatyák elképzelése mellé álltak, sőt, a szavazatukkal is támogatták a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítéséről szóló törvény fentebb említett módosítását, a kormányzópártok enyhén szólva is érthetetlen magatartása után messze nem mennydörögtek úgy, mint mondjuk Alföldi Róbert ügyében, pedig ha volt párt, amelyik folyamatosan napirenden tartotta Szögi Lajos drámáját, az éppen a Jobbik volt. Ám az igazi felelősség mégis azt a Fideszt terheli, amely – miközben a párttámogatását sunyi módon a korábbi szintre lopta vissza – valahogy nem tartotta fontosnak a Szögi család pénzét, és amely sokadszor bizonyította, hogy mindaz, amit ellenzékben vallott és mondott, nem volt több szócséplésnél, üres kampányfogásnál, és csakis a hatalom megszerzését szolgálta. A baj „mindössze” az, hogy ezzel a felismeréssel az árván maradt Szögi gyerekek nem mennek semmire.