Válságadók: Fizessen az, akinek van miből!

A Medgyessy–Gyurcsány-kormányok silány politikája példátlan gazdasági hanyatlást eredményezett. Az ország moralitása, értékei, gazdasági helyzete még a világválság előtt mélypontra került. Ez a világgazdasági válság begyűrűzésével együtt valóban kritikus állapotot teremtett. Ebből a helyzetből a kiút minden hozzáértő véleménye és minden eddigi példa szerint az értéktermelés preferálása lett volna. Egy lesüllyedt állapotba került gazdaság felemelésének egyedüli módja a forrástermelő ágazatának dinamizálása, amelyhez már a kezdetekkor további forrásra és professzionális programokra van szükség. Ebből következik, hogy ha már előtte elmaradt, akkor a kormányváltáskor, az új kormány programjában – 2010–11-ben – akár az adósságállomány növelésének árán is a gazdaságfejlesztésre kellett volna koncentrálni. A gazdaság gyors dinamizálása lett volna a felzárkózás leggyorsabb programja. Az új kormány a megválasztása előtt erre készült.

Ugyanekkor Görögország és az ibériai tagállamok eurót kockáztató lépései óvatosságra késztették az EU megrettent döntéshozóit, és megtiltották a hiány növelését. A hiány 3,8 százalékos diktátuma nálunk új forgatókönyvet követelt. Ez lényegében egy lefojtott program, kegyetlen erős korlátokkal, nem beszélve a Bajnai-kormány által készített 2010-es költségvetés hiányai által okozott extra nehézségekről. A feladat: van egy működésében, eredményességében lerobbant, morálisan lezüllött ország, jelentősen különböző állapotú gazdasági szereplőkkel, ahol a költségvetési hiányt külső utasítás miatt nem lehet növelni, de a pénzügyi egyensúlyt hónapok alatt létre kell hozni. Nincs idő, hogy különböző, 2-3 év alatt eredményt produkáló módszerekkel teremtődjön meg az egyensúly. Fiskális válsághelyzet alakult ki ott, ahol két évtized alatt, a csetlő-botló hazai vállalatok mellett – többnyire szárnyaló nemzetközi vállalatokkal – a gazdaságunk szerkezete erősen duálissá vált, mindemellett nem volt ritka a külföldi szereplők versenyellenes, sikeres érdekérvényesítése sem. A helyzet a „bankadó” kivetése után a fiskális politikát vezérlők részére szinte automatikusan felkínálta a nagyobb gazdasági szereplők esetében a válságadó bevezetését.

Emlékszünk arra, hogy a kilencvenes években Magyarország a térség legkeresettebb befektetési célpontja volt. Arra is emlékszünk, hogy az ország gazdasági fejlődésében meghatározó szerepet játszó nemzetközi vállalatok évről évre megtalálták számításaikat. Emlékezzünk arra is, hogy hosszú éveken át – közép-európai összehasonlításban – több multinacionális cég magyarországi vállalata volt a sorozatosan aranytojást tojó tyúk. Nagyon sok tényező mellett a társadalomnak előnytelen szabályzás is segíthetett abban, hogy egy gazdasági környezet a külföldi cég számára paradicsom legyen. Márpedig ha vannak bőséges évek, akkor tolerálhatók a nagyon szűk esztendők teherviselő elvárásai is.
A dilemma még az ellenérdekelt cégek szempontjából is elgondolkodtató: vagy minőségében, vásárlóerejében, fejlődésében kritikus szinten túl lefojtott ország igen gyatra vásárlóerővel vagy rövidebb időre, a tervezetthez képest áldozatot hozva a fejlődés reményében nő az eredmény.

A jegyzet folytatása itt olvasható!