Hogy nem szakad rájuk a 2 millás bérplafon

Noha még csak kilenc hónapja annak, hogy a Fidesz nagy fülkeforradalma megdöntötte a szocialista párt nyolcéves uralmát, egyre többek és többek előtt válik nyilvánvalóvá, hogy a kormánypárt az „amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek” elv alapján képzeli el a hatalomgyakorlást, amely „leosztásban” – értelemszerűen – Orbán Viktornak és társainak jut az a nagyon is megérdemelt megtiszteltetés, hogy Jupiterek lehetnek, míg a többieknek, különösen a politikai ellenfeleknek, a „kisökör” szerepét kell (vagy kellene) eljátszaniuk. Hogy ez a megállapítás mennyire így van, azt példák hosszú-hosszú sorával lehetne alátámasztani, ám foglalkozzunk mi most „csupán” a piszkos anyagiakkal, ugyanis azok szinte minden másnál sokkal jobban megmutatják, hogy a két-három, netán négy-öt parlamenti ciklusra berendezkedni akaró Orbán-gárda tagjai tényleg egyenlőbbek az egyenlőknél. Ugye, mindenki számára ismerős az a törvény (volt róla szó annak idején éppen elég), amely a közszférában dolgozók számára bruttó 2 millió forintos bérplafont állapít meg..., elvben. Elvben, mert a gyakorlat teljesen más. Már az elmúlt esztendő végén kiderült, hogy pár kivételezett – köztük Vitézy Dávid közlekedési főkorifeus, Baranyay László, MFB-vezér és még sorolhatnám – többet vihet haza a korábban „szentnek” beállított 2 millánál, az elmúlt napokban pedig Orbán bizalmi embereiről tudta meg a közvélemény, hogy magasról tojnak a nagy csinnadrattával bejelentett,  elsősorban is pr-célokat szolgáló bérplafonra. Így például dr. Balsai István miniszterelnöki megbízottról, aki hónapról hónapra 2.053.940 forintot vesz fel a munkájáért, továbbá Szijjártó Péter „örökös” szóvivőről és dr. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosról, akiket 2.226.270, illetve 2.215.423 forinttal díjaznak a hálás adófizetők.

No, már most, számomra ebben a történetben nem főként az az érdekes, hogy a kétharmados választási sikertől még mindig félájult Fidesz milyen ostobának nézi a különben nyakra-főre meghivatkozott embereket – mert ehhez lassan-lassan mindnyájan kezdünk hozzászokni –, mint inkább az a nagy-nagy rácsodálkozás, amit az érintettek akkor produkáltak, amikor a vagyonnyilatkozatok leadásakor fény derült az „apró” turpisságra. Mindez ugyanis arra utal, hogy a derék kormánybiztosoknak halvány fogalmuk se volt a bérplafon létéről és/vagy arról, hogy őket is közpénzből fizetik. Mert arra egyszerűen gondolni sem merek, hogy eddig egyszer sem számolták össze, havonta mennyi pénzt is visznek haza, netán hogy összeszámolták, csak utána lapítottak, mint szar a fűben. Pedig milyen szívesen hallgattuk volna Szijjártó Péter mennydörgését, hogy a pofátlanság minősített esete, amit egyes szocialista párti... pardon: fideszes... politikusok megengednek maguknak, hiszen miközben tíz- vagy százezreket fenyeget a kilakoltatás  réme, miközben a zemberek már alig-alig tudják fizetni a rezsiszámláikat, aközben vannak, akiknek a havi 2 millió forint sem elég, és akik hírből se ismerik a „jó erkölcsbe ütköző” állami jövedelmek fogalmát. No, dehát ne ábrándozzunk, ugyanis Szijjártó ez ügyben nemhogy nem szólalt meg, de még a nyilatkozatot is elhárította, amikor néhány újságíró arra kérte, pár  szóval kommentálja már e fura kifizetések történetét. Előbb-utóbb persze, amint leküzdi az első zavarát, nyilván ismét rázendít majd az „és akkor a szocialisták...” kezdetű nótára, ami magyarázkodásnak ugyan elmegy, ám magyarázatnak édeskevés.