A (koncepciós?) per

„Ha a bíróságon kell megküzdeni önmagamért, politikámért, vagy éppen a politikai ellenfeleimmel, hát legyen. Állok elébe” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök annak apropóján, hogy a legfőbb ügyész a mentelmi joga felfüggesztését kérte az országgyűléstől hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt. Azt javaslom, ezúttal ne menjünk bele a szocialista párti politikus elleni eljárás alapjául (vagy ürügyéül?) szolgáló sukorói kaszinóberuházás részleteibe – különösképpen, mert nincs ember, aki teljes egészében átlátja ezt a szövevényes történetet –, foglalkozzunk inkább az ez idő szerint újra teljes lendülettel politizáló Gyurcsány Ferenc imént idézettel gondolataival, amelyek nagyon jól jelzik, milyen taktikát is választ majd a valamikori kormányfő az ellene folyó „hadjárat” során. És itt nem csupán, sőt, nem elsősorban arról van szó, hogy az MSZP volt (no, és talán leendő) első embere megkísérli az ügyet egyfajta leszámolásnak, még közelebbről az őt az útból eltakarítani akaró Orbán Viktor személyes, primitív és demokratához méltatlan bosszújának beállítani (lásd az „Orbán és az ügyészsége börtönbe akar csukni” megjegyzést), hanem arról, hogy megpróbálja a dolgot egyfajta koncepciós eljárásnak láttatni, amely nem törvényekről, súlyos pénzekről és visszaélésekről, hanem tisztességtelen eszközökkel vívott, finoman szólva is gusztustalan hatalmi harcokról szól. Mindez persze, nagyon is érthető, ha ugyanis az ex-miniszterelnök képes lesz meggyőzni a hazai és a nemzetközi közvéleményt, hogy itt egy előre megírt fogatókönyv alapján zajlanak az események, s hogy ő nem bűnös, hanem az a hős, akinek a magyarországi demokráciát kell védelmeznie a köztársaságot „likvidáló”, diktatórikus módon fellépő kormányzó párttól és annak teljhatalmú vezérétől..., nos, akkor alighanem nyert ügye van.

Arról már nem is szólva, hogy sem a volt kormányfőnek, sem pedig az őt teljes mellszélességgel támogató, és máris „folyamatban lévő és várható koncepciós perek”-ről, illetve „a ''40-es, ''50-es éveket idéző gyakorlat”-ról beszélő szocialistáknak nincs túlságosan nehéz dolguk, amikor Gyurcsány meggyanúsítását egyszerű „politikai leszámolás”-ként emlegetik, ugyanis van jó néhány olyan momentum, ami ezt az állítást látszik alátámasztani. Ott van mindjárt a Polt Péter vezette ügyészség, amit a választópolgárok nem jelentéktelen része – „köszönhetően” a 2002-2006 közötti időszakban az ellenzéki Fidesznek nyújtott felbecsülhetetlen értékű szolgálatokért – a kormánypárt, még inkább pedig Orbán Viktor hűséges kiszolgálójának tart (megjegyzem, egy volt miniszterelnök elleni büntetőeljárás megindítása el se képzelhető a politika jóváhagyása nélkül), no, és persze, ott van maga Orbán, akinek a Gyurcsány iránt érzett, némelyek szerint az emlékezetes televíziós vita óta már-már betegessé váló gyűlölete ugyancsak közismert az emberek előtt. És ezek a tények legalább annyit nyomnak a latban (ha nem sokkal többet), mint a Fidesz választási ígérete, amely az előző nyolc esztendő bűnöseinek az elszámoltatásáról szólt. Más kérdés, hogy Orbán rengeteget kockáztat ezzel az üggyel. És nem elsősorban azért, mert igen könnyen előfordulhat, hogy Gyurcsány mind itthon, mind külföldön nagyon szemében mártírrá lesz, hanem mert ha nem tudja bíróság elé állíttatni és elítéltetni a fő ellenlábasát (hiába mutogat majd az igazságszolgáltatásra), nemcsak szánalmassá, de nevetségessé is válik. És ez az, amit egy mezei politikus se nagyon engedhet meg magának, nemhogy Magyarország első embere. Aki ráadásul még kellőképpen hiú is.