A sajtó (még) szabad

Az a tény, hogy Magyarország a sajtószabadságot illetően jelentősen, hét ponttal esett vissza a Freedom House legújabb globális listáján (az index szerint, ahol különben a kevesebb pont szabadabb sajtót jelent, a 2009-es 23 ponttal szemben 2010-ben 30-at érdemeltünk ki), nem csupán egyfajta negatív rekordot jelent – a hírek szerint ugyanis európai demokrácia soha nem produkált még ilyen mérvű visszalépést mindössze egy év leforgása alatt –, de azt is, hogy hazánkat immár olyan országok előzik meg a sajtó szabadsága tekintetében, mint például Pápua Új-Guinea, Ghána, Vanuatu vagy éppen a Zöldfoki Köztársaság. És bár a fentebb említett 30 pont még a „szabad” besorolású országok közé helyez bennünket – a 31 már csak a „részben szabad” minősítéshez lett volna elegendő –, büszkeségre semmi  okunk, minthogy a listán a kelet-közép-európai államok szinte mindegyike jócskán előttünk található, hogy a baltiakról már ne is beszéljünk. És hogy szó sincs semmiféle félreértésről, azt jól mutatja David Kramernek, az FH ügyvezetőjének az a nyilatkozata, amelyben „különösen nyugtalanító”-nak nevezte többek között Magyarország visszaesését, ami – tehetjük hozzá – minden kétséget kizáróan az Európa-szerte annyit bírált médiatörvénynek „köszönhető”. Nem véletlen hát, hogy ez utóbbi kapcsán a Freedom House jelentése „potenciálisan széles körű tartalmi korlátozásokról” beszél, azt is hozzátéve, hogy Orbán Viktor konzervatív kormánya „korlátozó törvényt erőltetett át a parlamenten, és ellenőrzést szerzett a médiafelügyelet és a  közszolgálati média felett”. Amely megállapítások akkor is kellemetlenek, ha Magyarország FH-listás pozícióját a pártok – ahogy az már itthon lenni szokott – teljesen eltérően értékelték.

A kormányzati kommunikációs államtitkárság például az egyik napilapban úgy reagált az FH országjelentésére, hogy „a szocialista lejárató kampány ellenére a Freedom House is egyértelműen állást foglalt: Magyarországon a sajtó szabad”, illetve hogy „teljesen megegyező besorolásban vagyunk az EU többi tagállamával és az Amerikai Egyesült Államokkal”, míg az LMP és az MSZP politikusai úgy vélekedtek, „Magyarország lelépett az európai térképről a sajtószabadság területén”, továbbá hogy amit a kormányzat a sajtó és a szólás szabadságának a korlátozása ügyében tesz, „az a művelt és fejlett demokráciák számára elfogadhatatlan”. No, már most, a kabinet eljátszhatja a szokásos kommunikációs trükkjeit, láttathatja félig telinek a félig üres poharat, kérheti, hogy ne a szemünknek higgyünk, hanem neki, előveheti újra az „ez is a szocialisták ármánykodásának köszönhető”-féle, tízmilliószor hallott szöveget, sőt, akár le is kommunistázhatja a Freedom House illetékeseit, mindez a világon semmit sem változtat a tényen, hogy  ami történt, az a legfinomabban szólva is roppant kínos. És ez még akkor is igaz, ha az Orbán-kormány az FH-minősítés kapcsán most azt próbálja meg elhitetni a közvéleménnyel, hogy jelenleg kizárólag Magyarországnak van „EU-kompatibilis” médiaszabályozása. Ami ugye, nemcsak nem igaz, de amellyel kapcsolatban a szakemberek azt is megjegyzik, hogy amíg a médiatörvény ebben a formájában életben van, a sajtószabadágot illetően aligha számíthatunk jobb értékelésre. Rontani viszont még lehet.