Hírek

2011.05.29. 13:47

Elhunyt Mádl Ferenc

80 éves korában elhunyt Mádl Ferenc, Magyarország korábbi köztársasági elnöke.

MTI/ index.hu

Elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök vasárnap - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. Mádl Ferenc 2000 és 2005 között töltötte be az elnöki tisztséget.

Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője az MTI-vel közölte: "Mádl Ferenc volt köztársasági elnök vasárnap nem sokkal 13 óra után megtért teremtőjéhez".

Orbán: megrendülten állunk a hír hallatán

"Megrendülten állunk a hír hallatán. Nyugodjék békében!" - írta Mádl Ferenc volt köztársasági elnök halálának hírére Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap.

Gyurcsány: távozása súlyos veszteség a magyar demokrácia számára

Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szerint Mádl Ferenc tudós emberként, miniszterként és köztársasági elnökként is hazáját szolgálta, távozása súlyos veszteség a magyar demokrácia számára. A szocialista politikus vasárnapi közleményében azt írta: szomorúan értesült Mádl Ferenc haláláról. "Emlékét megőrzöm" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Mádl Ferenc 1931. január 29-én született a Veszprém megyei Bánd községben. 1955-ben az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 1961-1963 között tanulmányokat folytatott a strasbourgi egyetem nemzetközi összehasonlító jogi karán.

1973-ig az MTA Állam és Jogtudományi Intézetében dolgozott, majd egyetemi tanár lett. 1978-tól az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatója. 1985 óta az egyetem Nemzetközi Magánjogi Tanszékének vezetője volt. 1987-től az MTA levelező, majd 1993-tól rendes tagja.

Az Antall-kormány megalakulásakor, 1990. május 23-án tárca nélküli miniszteri posztot kapott. 1991-től a bős-nagymarosi vízi erőmű kormánymeghatalmazottja is volt. 1990. augusztus 1-jétől az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának elnökeként is dolgozott, majd 1992. január 23-tól - a Vagyonügynökségtől megválva - a kormány nevében felügyeletet gyakorolt az Állami Bankfelügyelet felett. 1993 és 1994 között kultuszminiszter volt.

A Széchenyi-díjas magyar jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a nemzetközi gazdasági és összehasonlító magánjog neves kutatója 2000 és 2005 között volt a Magyar Köztársaság elnöke.

MTI/ index.hu Mádl Ferenc (fotó: MTI) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!