Fehérek közt egy európai

Ahogyan az már minálunk lenni szokott, a kormánypárti politikusok zöme  az idei augusztus 20-i ünnepségeken is igyekezett valami iszonyúan trendi beszédet tartani, vagy legalábbis egy olyan szónoklattal kirukkolni, amely bizton elnyeri majd a kollégái tevékenységét igen éberen figyelő Vezénylő Tábornok (copyright: Bencsik András) tetszését. Így tett – többek között –Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke is, aki szűkebb pátriájában nem csupán arról értekezett, hogy „azt a Szent István által alapított keresztény Magyarországot szervezzük újra, amit őseink”, de arról is, hogy az állami átszervezéseknek mindig is akadtak ellenzői, akik „elszaladtak Bizánchoz vagy a pápához (...), most pedig Brüsszelbe mennek”, no meg persze, így tett Kövér László és Tállai András, akiknek ezúttal (is) jó messzire sikerült eldobniuk azt a bizonyos kalapácsot. A T. Ház elnöke az ünnep akalmából adott interjújában ugyanis azt fejtegette, hogy nekünk ezúttal a tatárjárás utáni újjáépítés a legfőbb feladatunk, merthogy a Gyurcsány-féle „vad, úri tatárok” nemcsak szétdúlták, de módszeresen ki is fosztották az oszágot, míg Tállai belügyi államtitkár egyenesen arról beszélt, hogy amiként anno Szent Istánnak, úgy az Orbán-kabinetnek is harcolnia kell a külső és belső ellenséggel, illetve hogy „földünkre szemet vetettek gazdag nyugatiak, ám mivel megvenni nem tudják, olcsó élelmiszerrel elárasztva teszik tönkre”. No, már most, az elején nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy a fideszes politikusok nagyobb hányada igyekezett az új „korszellemnek” megfelelni, hiszen azért mégis akadt valaki, aki – a társaitól eltérően – a szó minden értelmében európai szónoklatot tartott.

Igen, jól gondolják, Orbán Viktor helyettesére, Navracsics Tiborra utalok, aki a Veszmprémben elhangzott beszédében annak a véleményének adott hangot, hogy tudniillik Szent István legfőbb érdeme nem az államalapítás volt, hanem hogy „elkötelezte Magyarországot a nyugati kereszténység, a nyugati kultúra mellett”. Navracsics szerint történelmünk során többször is választani kellett a keleti és nyugati orientáció között (így például IV. Béla királyunk is szembesülhetett ezzel a dilemmával), ám jelentős uralkodóink kivétel nélkül a nyugati keresztény világot választották. Mindez bennünket is kötelez – vélekedett a szónok –, ugyanis „kereszténység, európaiság és modern magyar államiság olyan kötelezettségek, melyekkel mindannyian tartozunk a saját közösségünknek, a saját nemzetünknek”. Nos, jómagam a Navracsics-féle gondolatokat nemcsak, sőt, nem elsősorban azért vélem nagyon fontosaknak, merthogy azok valamelyest ellensúlyozták Kövér és Tállai verbális ámokfutását, hanem mert jó tudni, hogy amikor hazánkban egyre-másra bukkannak fel olyan politikusok – közöttük nem kis számban meghatározó emberek –, akik Magyarország jövőbeli sorsáról elmélkedve „keleti szelet”, „turáni uniót” és egyéb szamárságokat emlegetnek (hogy a Vona Gábor által írt könyv olyasféle kitételeiről, miszerint „az emberiség tradicionális (...) kultúrájának utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt” már ne is szóljunk), akadnak, akik nem veszítették a realitásérzéküket és a józanságukat. Márpedig politikusok esetében e tulajdonságok legalábbis nem ártanak.