Régi motorosok, új baloldal?

„Mi van felírva a magyar temető kapujára? Feltámadunk. Hát az oroszéra? Fel! Támadunk!” Nos, ez a régi poén a szocialisták prominenseinek minapi titkos tanácskozásáról jutott eszembe, amelyen az MSZP különböző rendű és rangú figurái kiadták ugyan a „Fel! Támadunk!” jelszót, csakhogy a volt kormánypártnak a már számos alkalommal leszerepelt garnitúrával az ég világon semmi esélye sincs a most meghirdetett nagy feltámadásra. Hogy a többek között Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Szekeres Imre, Boldvai László, Baja Ferenc és Hiller István részvételével megrendezett tanácskozáson a Gyurcsány Ferenc és elvbarátai távozását követő időszak tennivalóinak a megvitatásán túl még mi mindenről ejtettek szót, nem nagyon tudom, ám hogy az egyeztetésről készült írásos feljegyzésben szereplő célok egyike-másika teljesen irreális (finomabban fogalmazva: túlságosan ambíciózus), abban magam majdnem biztos vagyok. És itt nem feltétlenül az olyasféle megállapításokra utalok, miszerint új MSZP-re szükség van, ám nem egy másik pártra, aztán hogy nélkülözhetetlen a szocialisták kormányzati és ellenzéki tevékenységének az egyértelmű értékelése, illetve hogy vállalni kell a válságkezelés baloldali modelljét, mint inkább arra az elképzelésre, ami egy modern baloldali erő létrehozásáról szól, és amelynek kapcsán az alábbiakat írják: „Még van esély arra, hogy megteremtsük az új magyar baloldalt, de arra is, hogy az MSZP elveszítse jelentőségét és képességét a szövetségkötésre. Ahhoz, hogy az első utat járjuk, a párton belül olyan mozgalomra, szövetségre van szükség, amely nem a hatalmi-személyi viszonyok átrendezésére összpontosít, hanem arra, hogy az MSZP-ben az új magyar baloldal gondolati s szervezeti kereteit építse ki”. Nos, bár ezek a tervek valóban jól hangzanak, nekem a megvalósításukkal kapcsolatban – amint azt már említettem – enyhén szólva is komoly kétségeim vannak.    

Mert noha egy korszerű, dinamikus és megfelelően kommunikáló baloldali párt szerintem is nagyon elférne az itthoni politikai palettán, a kérdés az, vajon kik képesek egy ilyen csapatot megcsinálni. Lendvai Ildikó és Hiller István? Vagy Szekeres Imre és Boldvai László? Esetleg Kiss Péter és Puch László? Ugyan kérem... Hiszen ezek az emberek már hosszú-hosszú évek óta valamennyien ott vannak a szocialista vezérkarban. Vajon ki vagy mi akadályozta meg őket abban, hogy létrehozzanak egy olyan pártot, amiről mostanság olyan sokat beszélnek? Elárulom Önöknek: az ég világon senki és semmi. Senki és semmi, leszámítva persze, a saját tehetetlenségüket, ötlettelenségüket és dilettantizmusukat. És ha meg is próbálnak valamiféle változtatást, a választók tényleg elhiszik majd, hogy azok, akik mindmáig képtelenek voltak bárminemű megújulásra, most – mintegy varázsütésre – minden további nélkül összedobtak egy ütős kis baloldali pártot? Kétlem. Ami pedig a titkos tanácskozás résztvevőinek azon kijelentését illeti, hogy mindnyájan ott állnak Mesterházy Attila jelenlegi pártelnök mögött..., nos, a világért sem akarok rosszindulatú lenni, de számomra nem egyértelmű, hogy az érintett hölgyek és urak azért vannak-e Mesterházy mögött, hogy védjék, vagy hogy a háttérből irányítsák. Ez a kérdés jogos, ugyanis akik nyomon követték az MSZP-ben zajló történéseket, pontosan tudják, hogy bárki is állt a párt élén, a tényleges hatalom azon emberek kezében volt, akiket „a szocialisták régi motorosainak” szoktunk nevezni, és akik most olyan lelkesen hirdetik a megújulást és a Mesterházy mögötti összefogást. Na, szóval én meglehetősen szekeptikus vagyok, holott a szocialistáknak soha nem volt ilyen egyszerű dolguk, mint ma. És nemcsak a kormányzás gyengeségei miatt, hanem mert a nulláról viszonylag könnyű előrejutni.