Mellár a „szent tehenekről”

Legyenek bár Orbán Viktorék leghűségesebb hívei vagy a „forradalmi” kormány legelszántabb ellenfelei, mindazok, akik végighallgatták a magát következetesen a jobboldali közgazdászok közé soroló Mellár Tamásnak a debreceni „Napló Top 100 Klubban” elhangzott izgalmas előadását, minden bizonnyal másként, reálisabban ítélik majd meg a Fidesz „unortodox”-nak mondott gazdaságpolitikáját. Nos, amint az kiderült, az első Orbán-kabinet munkáját nagyon tevékenyen segítő Mellár úgy látja, a Széll Kálmán Terv nagy csinnadrattával beharangozott 2.0-ás változata a világon semmilyen, azaz se pozitív, se negatív hatással nem lesz a magyar gazdaságra, mivel az az olyan „szent teheneket”, mint amilyen az egykulcsos szja, illetve az évi csaknem kétezer milliárd forintot felemésztő, ám elképesztően rosszul hasznosuló állami támogatási rendszer (ami a drasztikus átalakításra váró nagy „pénznyelőket”, így többek között a BKV-t és a MÁV-ot segít életben tartani), érintetlenül hagyja. Így aztán a tranzakciós adó és egyéb ostoba elképzelések mellett hiába vannak benne az elektronikus útdíjhoz hasonló jó ötletek is, a terv – állítson bármit a kormány – strukturális változásokat egyáltalán nem hoz, mindössze új bevételi forrásokat igyekszik teremteni. Mellár ismét teljesen elhibázottnak nevezte az egykulcsos adózást, amely miatt a költségvetésből nagyjából 500 milliárd esett ki (ám a jómódúaknál hagyott plusz pénz – Matolcsy Györgyék várakozásaval ellentétben – nem a gazdaságot élénkítette, hanem a megtakarításokat növelte), amit sokkal hasznosabb lett volna a nehéz helyzetben lévő kis- és középvállalkozások megsegítésére fordítani. Mert noha a kormány folytonosan a középosztály erősítését hangsúlyozza, valójában korántsem azt, hanem a felső réteget támogatja. Mindez – így Mellár – egyedül annak az Orbánnak köszönhető, aki a számára egyfajta hidegzuhanyként ható 2002-es választási vereség után lépett más útra.

Mellár szerint ugyanis a Fidesz vezérében akkor született meg a gondolat, hogy mivel a még ma is feudális viszonyok közepette élő Magyarországon nem lehet egyszerre piacgazdaságot és demokráciát építeni, ezért a hazai nagyvállalkozókat kell monopolhelyzetbe hozni – más megfogalmazásban: felülről kell a rendszert uralni –, akik biztosíthatják, hogy az alattuk lévők, a tőlük egzisztenciálisan függők a megfelelő politikai erő(k)re voksoljanak („Ha a földesúr katolikus, majd a jobbágyát is teszi” – mondta a helyzetről a közgazdász), amikor elmennek szavazni. No, most, hogy utóbbi valóban így van-e, azt legfeljebb a miniszterelnök és az ő „házi” oligarchái tudnák megmondani – hogy kikre is gondolok, nem kunszt kitalálni –, az ellenben bizton kijelenthető, hogy a Mellár által említett gazdaságpolitikai hibákért   a Nemzetgazdasági Minisztériumot irányító Matolcsyt, különösen pedig az egykulcsos szja „atyjának” tartott Orbán Viktort nagyon súlyos felelősség terheli. Félreértés ne essék, nem azzal van bajom, hogy a Fidesz vezetője kormányra kerülvén az egykulcsos rendszer bevezetéséért kardoskodott, hanem, hogy ma is csökönyösen kitart e szisztéma mellett (az őt ismerők szerint a „csakazértis nekem lesz igazam” mentalitás a kormányfő fontos jellemzője), noha az lényegesen több kárt okozott, mint amennyi hasznot hajtott. Ami meg a Mellár által (is) hiányolt strukturális reformokat illeti..., nos, azokhoz a csak és kizárólag saját hatalma bebetonozásával elfoglalt Orbán-kormány – hasonlóképpen az elődeihez – hozzá sem mert kezdeni. Ehelyett a könnyebb utat választotta: maga is nekiállt sarcolni. Amit ugye, a legnagyobb jóindulattal sem lehet „gazdaságpolitikának” nevezni.

P. S.: A témához kapcsolódik, hogy Orbán Viktor egy sajtótájékoztatón kijelentette, azt várja az európai változásoktól, hogy a munkaadásra és a munkahelyteremtésre fókuszáló, „Magyarországon már két éve sikeresen működő magyar gazdaságpolitika egész Európában polgárjogot nyer”.