Ne várjunk a szerencsére!

„A szorongás, a realitással való ütközés természetes velejárója ennek a 20 év körüli életszakasznak, ez nem újdonság – mondta el Makai Gábor klinikai szakpszichológus. – Régebben is a főiskolán, egyetemen kezdtek el komolyan gondolkodni az emberek azokról az életértékekről, amelyekkel a mai fiatalok gondban vannak, ilyenkor próbálták minél pontosabban meghatározni saját magukat az életükben. Ezt az elmúlt évtizedben felerősítette, hogy a technológiák rohamos fejlődése és a gyors gazdasági változások miatt nem tud olyan hosszú távra tervezni a mai generáció, mint a korábbiak. Egyre többen halogatnak, és a felsőoktatás után jóval később kezdik meg az önálló életüket. Így aztán, vagy a félelem miatt, vagy egy rossz stratégia okán, inkább elhalasztják a döntést és a tervezést. Ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nincs jövőképük, csak más léptékben mernek a jövőre gondolni, mint ahogy az elődeik tették.”

Egy-két generációval ezelőtt, ilyen tömegekben, hasonló tünetegyüttes nem volt jellemző az akkori fiatalokra. Megfigyelhető, hogy sokuk nem félelemből vagy bizonytalanságból, hanem azért vág neki egy második diploma megszerzésének, mert attól reméli a megfelelő életszínvonal biztosítását. Ezzel aztán évekre kikerülnek a valódi életből és egyre bizonytalanabbul helyezik el saját magukat benne. Nem furcsa, ami történik, ha valaki hosszabb időt tölt a felsőoktatásban anélkül, hogy az életre vagy a munkaerőpiacra hiteles rálátása lenne, ez könnyen megtörténhet. A magánéletben, a munkaerőpiacon is van következménye annak, ha valaki nem hoz időben döntéseket.

„Ezt a problémát csak úgy lehet leküzdeni, ha valaki tudatosan közelít hozzá és minél előbb cselekszik – mondta Makai Gábor. – Ebben az esetben a tervezés lehet a kiút a megrekedt állapotból, a félelmekből. Lényeges azonban, hogy tervezésről vagy csak álmodozásról van szó. Célszerű feltenni a kérdést, a pályaválasztáskor hozott döntés jó volt-e? Hogy ugyanaz motivál-e, mint akkor? Érdemes arra is gondolni, ha kinyílik a munka világa, milyen sorrendben és mit akar kezdeni valaki a saját erőforrásaival. Jó, ha tudja, mi a sajátos a tudásában, mi az erőssége, és azt is, milyen akadályok lehetnek, amelyekkel boldogulnia kell. Az egyetem után sokan évekig az önmegvalósításra, karrierépítésre koncentrálnak, mégsem a karrier, hanem a tervezetlenség megy a személyes életcélok rovására, és inkább sodródik az életben a fiatal, mint halad. Azt is ezekben az években kell megtanulni, hogy a lehetőségekre, a szerencsére nem érdemes csak várni, meg is lehet teremteni.”

A pszichológus szerint a probléma létezik, de nem akkora, amekkorának a mai középkorúak korosztálya látja. Akik azért túlozzák ezt el, mert közöttük és a mai huszonévesek között nagyobb kulturális különbség van, mint a korábbi generá­ciók esetében. Ha hosszabb ideje depresszió, passzivitás, nyugtalanság, zavarodottság jellemez valakit, amiért nem boldogul a felnőttélet megkezdésével, jobb, ha szakembert keres, aki segíthet átlendíteni a holtponton. Az út ugyanis leggyakrabban ott van a pályakezdő előtt, csak egy kis segítség kell és felismeri.

Kapunyitási pánik

A kifejezés nem új, egy 2001-es, a New York Times által kiadott bestseller kötet nyomán terjedt el az Amerikai Egyesült Államokban. A szerzőpáros, Alexandra Robbins és Abby Willmers együtt jártak egyetemre, majd pár évvel később észrevették, hogy hasonló problémákkal küzdenek: elégedetlenek a lehetőségeikkel és egyetem után elakadtak az életükben. Rájöttek arra, hogy a kortársaik jó része sincs ezzel másképp. Ekkor született meg a jelenség definiálásának ötlete.