Hírek

2017.05.25. 22:43

Beszáll a terror elleni harcba a NATO

Csatlakozik a NATO az Iszlám Állam elleni koalícióhoz, de konkrét katonai műveletekben továbbra sem vesz részt, jelentette be Jens Stoltenberg a szervezet tegnapi csúcstalálkozóján. Donald Trump amerikai elnök először vett részt a csúcstalálkozón, s ott volt Orbán Viktor is.

Mediaworks-összeállítás

Donald Trump konvoja délelőtt érkezett meg a NATO új, 1,1 milliárd eurós költséggel felépített székházához Brüsszelben: az amerikai elnök először vesz részt a katonai szövetség csúcstalálkozóján.

Ki mennyit fizessen?

Már régebb óta ismert, a Trump-adminisztráció azt szeretné, hogy a tagországok, köztük Magyarország, teljesítsék kötelezettségeiket a szövetség finanszírozásában, azaz a GDP-jük legalább 2 százalékát költsék védelmi célokra. Ez csökkentené a fő finanszírozóra, az Egyesült Államokra nehezedő terhet. Ezzel összhangban a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg még a csúcs kezdete előtt bejelentette: a tagországok cselekvési tervet fogadnak el a védelmi kiadások további növeléséről. „2014-ben az összes tagországunk beleegyezett abba, hogy többet költenek védelemre. Lépéseket kell tenniük azért, hogy a GDP két százalékát szánják ilyen célokra. 2015-ben a védelmi kiadások csökkenése megállt, 2016-ban pedig összesen már több milliárd dollárral növekedtek a költések Európában és Kanadában” – fogalmazta meg.

Direkt bevetés nem lesz A csúcs másik kiemelt témája az Iszlám Állam elleni harc volt. A NATO főtitkára bejelentette, csatlakoznak a terrorszervezet elleni nemzetközi koalícióhoz. Szerinte a szövetség már eddig is segített információkkal, a jövőben pedig a terrorista csoportok tevékenységét figyelő hírszerzőcsoport is megkezdi működését Brüsszelben. „Nemrég alapítottunk egy új hírszerzési osztályt itt a főhadiszállásunkon, hogy jobban elemezhessük, megérthessük és megoszthassuk az információkat. Egy új terrorellenes részleget is létrehozunk, amely a külföldi harcosokkal foglalkozik majd” – tette hozzá Stoltenberg. Direkt katonai műveletekben azonban továbbra sem vesznek részt olyan területeken, ahol a terrorcsoport működik. Ehelyett a helyi kormányerők kiképzését segítik Afganisztánban és Irakban.

Marad a kollektív védelem

Két dokumentumot is elfogadtak a 28 ország vezetői. Mindkettő a NATO létjogosultságát és az európaiak pénzügyi vállalását korábban megkérdőjelező amerikai elnök megnyugtatását szolgálja. Cserébe arra számítanak, hogy Donald Trump kitart a kollektív védelem elve mellett – írta előzetes elemzésében a Bruxinfo. Trump a csúcson azt mondta, a NATO sosem mond le a terrorizmus legyőzéséről, az elkövetők – akiket ki kell vonni a társadalomból – vesztesei ennek a harcnak.

Magyar haderőfejlesztés – Orbán is ismerkedett Trumppal

Magyarország teljesíti a NATO elvárásait – ezzel az üzenettel érkezett Orbán Viktor kormányfő a NATO nem hivatalos, „ismerkedési csúcstalálkozójára”. Közben Budapesten a nemzetbiztonsági kabinet elfogadta Magyarország haderőfejlesztési koncepcióját – jelentette be a Miniszterelnökség vezetője. Lázár János közölte, az a cél, hogy 2020-ra a GDP 1 százalékáról 2 százalékra emeljék az ország katonai, védelmi kiadásait. Jelenleg ez 400 milliárd forint, 2020-ra – növekvő GDP mellett – 1000 milliárd forint lehet a katonai költségvetés. Brüsszelben tegnap hivatalos Orbán–Trump-találkozó nem szerepelt a programban, de az új NATO-székház avatása és a vacsorával egybekötött ülés kezdete közötti egy-másfél óra lehetőséget nyújtott informális beszélgetésekre is. „A Balkán bonyolult hely, vannak feszültségek, fel kell hívni a figyelmet a NATO balkáni bővítésének fontosságára, ez ugyanis fontos eszköz a térség békéjének és stabilitásának megszilárdítására – jelentette ki Orbán a találkozó előtt.

Mediaworks-összeállítás -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!